2016. január 24., vasárnap

Neymar nem épült fel, egyvalami ezzel biztossá vált

A Barcelona szombaton 16 órakor a Málaga vendégeként lép pályára a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A katalánoknál a kisebb combizomsérüléssel bajlódó Neymar biztosan lemarad a találkozóról, Lionel Messi azonban felépült.

A brazil válogatott támadó alighanem elővigyázatosságból hagyja ki a mérkőzést, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bajnokság eddigi szakaszában már kapott négy sárga lapot, a Barcelona pedig a jövő hétvégén az Atlético Madriddal csap össze a bajnokságban, vagyis Neymart az eltiltás veszélye fenyegette – míg Javier Mascheranót jelenleg is fenyegeti.

Így tehát eldőlt, hogy a brazil kiválóság eltiltás miatt biztosan nem marad majd le a fővárosi csapat elleni rangadóról.

Neymar mellett az eltiltott Gerard Piqué sem lép pályára Málagában, a kisebb sérüléséből felépülő Lionel Messi és Jérémy Mathieu viszont ismét Luis Enrique rendelkezésére áll.

„Elegünk van ebből, hagyjanak minket békében élni”

Neymar édesapja tagadta a sajtóban felröppent azon híreszteléseket, miszerint a Barcelona brazil sztárja tárgyalóasztalhoz ült a Real Madriddal a január elején rendezett FIFA Aranylabda-gálán.

„A találkozó a madridiakkal butaság, egyszerű kitaláció. Ugyanabban a szállodában laktunk, ahogy a Barcelona és a Real Madrid részéről mindenki. Találkoztunk, köszöntöttük egymást, de ennél több nem történt” – idézi a katalán Mundo Deportivo Neymar édesapját.

„Én vagyok az egyetlen, aki tárgyalhat Neymar jövőjéről, senki más” – szögezte le a futballista apja, kizárva annak a lehetőségét, hogy egyes ügynökök befolyásolják fia karrierjének alakulását.

Neymart az elmúlt hetekben több pletyka is szóba hozta a Real Madriddal és a Manchester Uniteddel, de az apja szerint boldog Barcelonában.

„A fiam szerződése kettőezer-tizenkilencig szól. Boldog Barcelonában és hosszú távra tervez, a szezon végén szeretnénk pontot tenni a hosszabbítási tárgyalások végére. Elegünk van a hétről hétre felröppenő pletykákból, szeretnénk békében élni és élvezni a futballt a Barcelonában” – jelentette ki Neymar Sr..

Komolyan gondolják, és a Barca sztárjával tárgyaltak?

Január elején hatalmas port kavart az a hír, miszerint Roberto Carlos, a Real Madrid labdarúgócsapatának brazil legendája visszatér a blancókhoz, és megpróbálja meggyőzni az ősi rivális FC Barcelona klasszisát, Neymart, hogy tartson vele a spanyol fővárosba. A pletyka teljesen hihetetlennek tűnt, ám most újabb részlet szivárgott ki…

„Neymar még fiatal, biztos vagyok benne, hogy jövőre már sokkal nagyobb esélye nyílik az Aranylabdára, mint most. Viszont Lionel Messi és Cristiano Ronaldo továbbra is versenyben lesz! Ha lehetőséget kapok a Real Madridnál, mindenképpen megpróbálom rávenni, hogy a fővárosiakért elhagyja a Barcelonát” – mondta Roberto Carlos.

A brazil mondatai kiverték a biztosítékot a Barca drukkereinél, akik érthetően kétkedéssel fogadták a hírt, hogy egyik legjobbjuk az ősi riválishoz szerződik.

Bár a felvetés valóban hihetetlennek tűnt, könnyen lehet, hogy mégis van némi igazságalapja, most ugyanis az Onda Cero azt állítja, Neymar tényleg tárgyalóasztalhoz ült a blancókkal.
A spanyol rádióadónál úgy tudják, egyezségről egyelőre szó sincs, ám Neymar az Aranylabda-gálát követően valóban meghallgatta a Real Madrid vezetőségének ajánlatát.

Arról már, hogy mi volt a brazil klasszis reakciója a királyiak monológja hallatán, nincs hír...

„Messi és Neymar tartozik nekem, fizetniük kell!” – CR7

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja a Sporting Gijón 5–1-es legyőzését követően egy interjúban arról beszélt, hogy az utóbbi években közelebb került az FC Barcelona ászához, Lionel Messihez.

A portugál és az argentin kiválóság az elmúlt években gyakran összefutott az Aranylabda-gálákon, hiszen a legutóbbi nyolc trófeát kettejük között osztották ki. Ronaldo szerint szó sincs feszültségről, ha találkoznak.

„Egyértelműen közelebb kerültünk egymáshoz. Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk, de az elmúlt  években még erősödött is a kapocs kettőnk között” – nyilatkozta a riportereknek a portugál.

Messi és Ronaldo mellett januárban a brazil Neymar volt ott az Aranylabda-gála három férfi befutója között. A Real Madrid sztárja állítja, Zürichben jól jött a segítsége a két Barca-játékosnak.

„Mivel sem Messi, sem Neymar nem beszél jól angolul, a színpadon én segítettem nekik a fordításban. Később mondtam is nekik, hogy semmiképp se felejtsék el kifizetni a tolmácsolásért járó díjamat” – tette hozzá tréfásan a portugál.

Az FC Barcelona Munir és Neymar találatával legyőzte a Bilbao csapatát

A spanyol Király Kupa negyeddöntőjének első felvonásában a Barcelona idegenben 2-1-re legyőzte az Athletic Bilbao együttesét. A Messit és Suárezt is nélkülözni kényszerülő katalánok El Haddadi és Neymar találatával már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, amelyre a hazai csak a hajrában tudtak válaszolni.

A Barcelona Lionel Messit és Luis Suárezt is kénytelen volt nélkülözni az Athletic Bilbao elleni Király Kupa-negyeddöntő mérkőzésen. Az argentin klasszis sérülés miatt nem léphetett pályára, míg az uruguayi támadó eltiltását töltötte.

A katalánok ennek ellenére Munir El Haddadi 18. percben szerzett góljával hamar megszerezték a vezetést (0-1). Sőt mi több, nem kellett sokat várni az újabb találatra, a 25. percben Neymar volt eredményes (0-2).

A Barca sokáig tartotta a kétgólos előnyét, a 89. percben viszont összejött a szépítés a hazaiaknak, Aritz Aduriz talált be (1-2). A katalánok ezzel 2-1-re győztek, és nagyot léptek az elődöntő felé.

Athletic Bilbao - Barcelona 1-2 (Aduriz 89., ill. El Haddadi 18., Neymar 25.)

2016. január 17., vasárnap

Az év fotója: Messi és felesége, CR és Neymar hozta össze

Antonella Roccuzzo, Lionel Messi felesége a központi figurája annak a fotónak, amely a hétfői, zürichi Aranylabda-gálán készült. Cristiano Ronaldo köszöntötte a szemrevaló hölgyet, Messi zavart mosolya és a barcelonai csapattárs Neymar vigyázó tekintete mellett...


Aranylabda 2015: Lionel Messi ötödször az év legjobbja!

A Barcelona argentin kiválósága, Lionel Messi nyerte meg a 2015-ös Aranylabdát! Az argentin klasszis ötödször hódította el az év legjobbjának járó elismerést. A második helyen a Real Madrid klasszisa, Cristiano Ronaldo végzett, a harmadik Messi csapattársa, a brazil Neymar lett.

Ahogy arra számítani lehetett, a FIFA zürichi gáláján Lionel Messi kapta meg az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. Az argentin játékos 2009, 2010, 2011 és 2012 után ötödször hódította el a legrangosabb egyéni elismerést, rajta kívül senki sem győzött három alkalomnál többször. A Barcelonával tavaly öt trófeát (spanyol bajnokság, Király-kupa, Bajnokok Ligája, európai Szuperkupa, klubvilágbajnokság) nyerő Messi a szavazatok 41.33 százalékát gyűjtötte be, ezzel magabiztos előnnyel végzett az élen.

A második helyen a Real Madrid játékosa, a háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldo (27.76) végzett, aki meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a harmadik Neymart (7.86).

Bernd Storcknál, a magyar válogatott szövetségi kapitányánál Cristiano Ronaldo lett az első, Thomas Müllert és Lionel Messit megelőzve. Dzsudzsák Balázs az első helyre Messit tette, a másodikra C. Ronaldót, a harmadikra pedig Neymart, tehát a magyar szélső eltalálta a végső sorrendet.

A 2015-ÖS FIFA-ARANYLABDA VÉGEREDMÉNYE
1. Lionel Messi (argentin, Barcelona) 41.33 százalék
2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid) 27.76
3. Neymar (brazil, Barcelona) 7.86
4. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 4.17
5. Luis Suárez (uruguayi, Barcelona) 3.38
6. Thomas Müller (német, Bayern München) 2.21
7. Manuel Neuer (német, Bayern München) 1.97
8. Eden Hazard (belga, Chelsea) 1.33
9. Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona) 1.24
10. Alexis Sánchez (chilei, Arsenal) 1.18

Nemzeti válogatottjuk csapatkapitányának jogán Messi, Cristiano Ronaldo és Neymar is leadta a voksát.

Messi sorrendje: Suárez, Neymar, Iniesta
CR listája: Benzema, James Rodríguez, Bale
Neymar rangsora: Messi, Suárez, Rakitic

Édes kisfia van Neymarnak - és még szerencsét is hozott neki!

Barcelona – Szerencsét hozott Neymarnak (23) a gyermeke. A Barcelona brazil focistája ugyanis 4-0-s győzelemmel zárta a Granada elleni szombati spanyol bajnokit, amelyen a kisfia, David Lucca da Silva (4) is ott volt.

A brazil csillag már a meccs előtt magával vitte a játéktérre a srácot, akinek egy nagy puszit is nyomott az arcára. Később is volt oka az örömre, hiszen a 83. percben maga is betalált, így ezúttal is tevékeny részese volt a sikernek.

Neymar a bajnoki tabellát vezető katalán csapat eddigi 44 találatából 15 gólt jegyzett, s ezzel házi gólkirály az uruguayi Luis Suárez (28) társaságában. A most triplázó argentin Lionel Messi (28) viszont még csak kilenc találatnál jár, ám hárman együtt 39 gólt jegyeznek.


Messi-parádéval lépett nagyot a Barca a továbbjutás felé

A spanyol Király Kupa nyolcaddöntőjében a Barcelona 4-1-re legyőzte az Espanyol csapatát. A hazaiak hamar hátrányba kerültek, de Lionel Messi még a szünet előtt duplázott, a fordulást követően pedig Piqué góljánál az előkészítésben is jeleskedett. A végeredményt Neymar állította be, így Luis Enrique csapata nagyot lépett a továbbjutás felé.

Nem kezdte jól a találkozót a Barcelona: a 9. percben egy eladott labdát követően kontrázhatott az Espanyol, Felipe Caicedo pedig okosan fejezte be az akciót. (0-1)

Sokat azonban nem kellett várni a válaszra, a 13. percben ugyanis Lionel Messi egy szép kiugratást követően magabiztosan lőtt a hálóba. (1-1)

A gyors gólváltás után is többnyire a Barca játéka dominált, és még az első játékrész vége előtt meg is szerezték a vezetést a hazaiak: Messi végezhetett el egy szabadrúgást körülbelül 25 méterről, és egy csodást gólt tekert a felső léc segítségével. (2-1)

A fordulást követően tovább növelte előnyét a Barcelona: Messi ezúttal az előkészítésben jeleskedett, Piqué pedig közelről a hálóba lőtt. (3-1) A találkozó végén kissé elszabadultak az indulatok, az Espanyoltól két játékost is kiállított a játékvezető. A végeredményt a 88. percben Neymar állította be (4-1), így a Barca magabiztosan várhatja a visszavágót.

A találkozón először lépett pályára a Barca két nyári szerzeménye, Arda Turan és Aleix Vidal, akik eddig a gárda átigazolásokból történő kizárása miatt nem szerepelhettek. A török játékos kezdőként kapott szerepet, míg a védő a 67. percben csereként állt be.

Barcelona - Espanyol 4-1 (Messi 13., 44., Piqué 49., Neymar 88., ill. Caicedo 9.)

Rasszista inzultus érte Neymart az Espanyol-meccsen

A barcelonai derbin gól nélküli döntetlenre végzett az Espanyol otthonában a Barcelona a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 18. fordulójában. Amikor Neymar labdához ért, a hazai drukkerek egy csoportja majomhuhogással gúnyolta. Az esetet követően Gerard Piqué ingerülten nyilatkozott csapattársa védelmében.

„Ezt nyilván meg kell majd vizsgálni, és meg kell tennünk a megfelelő intézkedéseket. Azonosítani kell őket, és egyesével ki kell tiltani az ilyen alakokat a stadionokból!" – háborgott Piqué, a Barcelona játékosa.

Neymar sarokkal, pörögve adott gólpasszt Suáreznek

A Barcelona Betis elleni 4-0-s szerdai győzelme alkalmával Luis Suárez nevéhez fűződött a leglátványosabb gól: az uruguayi második találata előtt a brazil Neymar egészen különleges mozdulattal adott gólpasszt, ha ezt szándékosan csinálta így, arra már nem is nagyon vannak jelzők. Ha nem, akkor is szép volt.

Neymar már tárgyal, de nem Guardiolával

Neymar utalt arra, hogy egyszer ő is elhagyja a Barcelonát, ​​de abban biztos, hogy nem csatlakozik Pep Guardiolához és/vagy a Manchester Cityhez.

December elején arról szóltak a hírek, hogy a Real Madrid szívesen átigazolná Neymart a Barcelonából.

A katalán Sport című újság ma megerősítette, hogy a Real Madrid továbbra is „zaklatja” Neymart a kérdéssel, és még nem adta fel a reményt, hogy megszerezze. A lap szerint Florentino Pérez a brazil „megszállottja”, az elnök állítólag rendszeresen hívogatja a Barcelona labdarúgójának édesapját.

Neymar a karácsonyi szünetet követően visszatért Spanyolországba, ahol a repülőtéren az újságírók arról faggatták, hogyan látja a jövőjét a katalán klubnál.

„Valóban új megállapodásról tárgyalunk, optimista vagyok ezzel kapcsolatban. A jövőről azonban nem tudok mit mondani, az élet hosszú. Bízom benne, hogy sikeresen megvédjük minden címünket a következő évben, és egy hatodik trófeával folytatjuk a sort” – fogalmazott Neymar.

Aki arra a pletykára is reagált, hogy ha elhagyja a Barcát, akkor csatlakozik-e Pep Guardiolához és/vagy a Manchester Cityhez. Erre határozottan kijelentette, ez nem szerepel a terveiben.