2015. június 30., kedd

Durva! Milliárdokkal vertek át egy céget Neymar átigazolásakor

Barcelona – További érdekessége láttak napvilágot a brazil válogatott labdarúgó, Neymar Barcelonába szerződésével kapcsolatban.

A bíróságra kerülő ügy legújabb adaléka, hogy a madridi Marca újság birtokába jutott a csatár szerződése, amely szerint 17,1 millió eurót (5,3 milliárd forint) fizetett a katalán sztárcsapat a Santosnak, holott később kiderült, hogy valójában 86 milliót (27 milliárd forint). A szerződés napvilágra kerülésében vélhetően kulcsszerepe volt annak a brazil cégnek, a DIS-nek amely a focista játékjogának 40%-át birtokolta a santosos időkben. A Barca ki is fizette a bevallott összeg DIS-nek járó hányadát, ám a céget 6,84 millió euró (2,1 milliárd forint) helyett 34,4 millió (10,8 milliárd forint) illeti meg.

A DIS perre vitte az ügyet. A brazil megszerzésének körülményeivel kapcsolatban felvetődött csalások miatt másfél éve lemondó barcelonai klubelnök, Sandro Rosell felelőssége mellett felvetődött az utód, Josep María Bartomeué is, korábban mindkettejükre börtönbüntetést kértek az ügyészek.

2015. június 29., hétfő

Barcelona: a PSG-nek van terve Neymar megszerzésére

Sajtóhírek szerint a francia élvonalbeli Paris Saint-Germain szerződtetné Neymart, a spanyol első osztályú FC Barcelona brazil labdarúgóját.

A francia le10sport.com azt írja, a PSG megvásárolná Neymart a Bajnokok Ligája-győztes Barcától. A párizsi együttes terve az, hogy 2016 nyarán megkörnyékeznék a katalánok brazil válogatott támadóját. Ennek oka, hogy a Paris Saints-Germain az UEFA pénzügyi fair play-szabálya miatt az idén nem költekezhet kedvére, mint tette azt korábban. A PSG-nél úgy gondolkodnak, Neymar lehet a svéd Zlatan Ibrahimovic utódja.

A Sport napilap azt írja, Neymarnak 2018-ig van szerződése a Barcelonával, s kivásárlási ára 190 millió euró, de jó eséllyel a nyáron 2020-ig meghosszabbítja a megállapodását.

2015. június 26., péntek

Neymar magára varratta, aki a legfontosabb a számára - fotó

Neymarnak akadt pár szabad napja, miután eltiltása miatt számára véget ért a Copa America. Az eredmény pedig egy új tetoválás, amely csodaszép húgát, Rafaellát ábrázolja.

Ide kattintva megnézheted!

2015. június 23., kedd

A brazilok feladták: marad Neymar eltiltása

A brazilok úgy döntöttek, hogy mégsem fellebbeznek Neymar eltiltásának az ügyében, miután vasárnap leültek beszélni a játékossal és az edzői stábbal. Vasárnap derült ki az is, hogy a sztár mit mondott az őt kiállító játékvezetőnek a Copa América csoportmeccsén: "Az én káromra akarsz híressé válni, a kurva anyádat?"

A brazil szövetség döntése azt jelenti, hogy marad a négymeccses eltiltás Neymarnak, azaz akkor sem játszhatna, ha Brazília bejutna a Copa América döntőjébe. 

A büntetést kiszabó COMNEBOL-nak azért beszóltak: 
"Az edzői stáb és a játékosok is remélik, hogy a CONMEBOL által szervezett többi tornán is hasonló szigorral járnak majd el. Nagyon sajnáljuk, hogy egy újabb fontos játékost vesztettünk el. Neymar hétfőn fogja elhagyni a brazil válogatott központját".


A brazilok bejutottak a negyeddöntőbe, ahol Paraguayjal játszanak majd.

2015. június 21., vasárnap

Nagyon messzire gurult Neymar gyógyszere: kiderült, mit mondott a bírónak!

Neymart négy meccses eltiltással sújtották, miután kiállították a brazilok Kolumbia elleni Copa América meccsén. A csatárt egész meccsen aprították az ellenfél játékosai, úgy érezte, hogy nem segítette eléggé a bíró, és ennek hangot is adott a meccs végén. Nem is akárhogy!

Neymar a lefújás után a folyosón várta meg a bírót, és üvöltözni kezdett vele, a jegyzőkönyv szerint a következőt mondta: "Az én káromra akarsz híres lenni, a k***a anyádat?!", ráadásul a játékvezető szerint lehetett érezni a viselkedésén, hogy előre eltervezte a sportszerűtlenséget.
A brazilok mindenesetre fellebbeztek a döntés ellen, de a fentiek fényében Neymar még olcsón is megúszta a kalandot, nem várható, hogy csökkentik az eltiltását, ami azt jelenti, hogy kénytelen lesz kihagyni a Copa America további mérkőzéseit.

A legnagyobb rivális játékosa állt ki Neymar mellett

Javier Mascherano szerint jogtalan a Neymarra kiszabott, négy mérkőzésre szóló eltiltás. A Barcelona védője amondó, valamilyen szinten érthető, ha az össze-vissza rugdosott pengés játékosoknál előbb-utóbb elszakad a cérna.

Mint ismert, Neymar 4 mérkőzésre szóló eltiltást kapott a dél-amerikai szövetségtől a Kolumbia elleni Copa América-mérkőzésen összeszedett piros lapja miatt, ezzel véget ért a Barcelona csillaga számára a viadal.
A futballista a nagy rivális argentin együttes soraiból kapott egy szószólót maga mellé klubtársa, Javier Mascherano személyében.
– Az ilyen összetűzések előfordulnak a dél-amerikai fociban, pláne a Copa Américán. Nehéz az olyan játékosoknak, mint ő, hiszen Európában jobban megvédik az ilyen futballistákat. 20-szor megrúgták, aztán kapott kezezésért egy sárga lapot. Az ilyen játékosok, mint Neymar nem kapják meg a nekik járó védelmet ezen a tornán, a szabálytalanságok pedig egyre súlyosabbakká válnak. Valamit tennie kell a szövetségnek, mert teljesen érthető, hogy többen elveszítik a fejüket. Ne felejtsük, hogy egy 23 éves srácról van szó – nyilatkozta.

A brazilok fellebbeznek Neymar eltiltása miatt

A brazil szövetség fellebbezést nyújt be a labdarúgó Copa Américán négy mérkőzésre eltiltott Neymar megmentésére.

Ezt a szövetségi kapitány, Dunga jelentette be szombati sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy túlzónak tartják a fegyelmi bizottság döntését, és igazságos ítéletet szeretnének.

A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona sztárját a Kolumbia elleni, 1-0-ra elveszített csoportmérkőzést követően állította ki a játékvezető, mert a végső sípszó után a labdával nagy erővel megrúgta ellenfelét, majd egy fejelő mozdulattal fenyegette riválisát.

Neymar ez után az öltözőfolyosón inzultálta a játékvezetőt, ezért kapott négymeccses büntetést, valamint tízezer dolláros pénzbírságot is.

Copa: négymeccses eltiltás – itt a vége Neymar számára

Minden bizonnyal véget ért a labdarúgó Copa América Neymar számára, aki négymeccses eltiltást kapott, így a döntőben sem léphetne pályára a brazil válogatottban.

Mint azt megírtuk, a Copa América C-csoportjának 2. fordulójában a kolumbiai válogatott 1–0-ra legyőzte Brazíliát. A mérkőzés azonban minden bizonnyal a lefújást követő balhéról marad emlékezetes: a Barcelona csillaga, Neymar labdával hátba rúgta az ellenfél játékosát, ami után kisebbfajta tömegverekedés alakult ki a pályán.

„A szabályok mindig ellenem vannak! Van ilyen, ezen nem kell meglepődni: ha gyenge játékvezetőt küldenek, az nyilván rossz ítéleteket hoz... Semmitől sem őrülök meg, de felidegesítenek az ilyen bírók, akik nem képesek normálisan fújni" – mondta az incidenst követően Neymar.

Sajtóhírek szerint a brazil állítólag még a játékoskijáróban sem nyugodott meg, és inzultálta a játékvezetőt (idézem: "Az én káromra akaros híressé tenni magadat, a K***A ANYÁDAT?!"), ezért a szövetség négymeccses eltiltással sújtotta a csatárklasszist, akinek 10 ezer dollár bírságot is kell fizetnie.
A brazilok a hét végéig fellebbezhetnek, ha azonban nem változik az ítélet, az azt jelenti, hogy Neymar számára biztosan véget ért a Copa América 2015-ös kiírása.

2015. június 19., péntek

Neymar két meccs eltiltást kapott

A Copa Americán kiállított brazil csatár előzetesen kétmeccses eltiltást kapott, vagyis a negyeddöntőt is ki kellene hagynia, ha Brazília továbbjut.

A Copa America csoportkörének második fordulójában Brazília 1-0-ra kikapott Kolumbiától, a meccs után a feszült hangulat tettlegességig fajult. Carlos Bacca fellökte a Barcelona játékosát, aki nem maradt adós a kialakult bunyóban. A játékvezető végül kiállította Neymart és Baccát is.

A brazil ugyan reggel kiakadt a bíró ítéletén, ennek ellenére automatikusan kétmeccses eltiltást kapott. A büntetés még változhat, ugyanis a fegyelmi bizottság pénteken ül össze. Azonban a kétmeccses eltiltás azt jelenti, hogy Neymar nemcsak a harmadik csoportmeccset kénytelen kihagyni a tornán, hanem a negyeddöntőt is, már ha Brazília továbbjut.

Dunga ugyanakkor nem aggódik.

Játszottunk már Neymar nélkül, most is meg kell, találjuk a módot a pótlására. Megoldjuk ezt a problémát is – jelentette ki a brazil szövetségi kapitány.

2015. június 18., csütörtök

Legyőzték a brazilokat, Neymart a meccs után állították ki

Az előzőleg 11 mérkőzés óta veretlen brazil labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Kolumbiától a Copa América C-csoportjának második fordulójában.

A kolumbiaiak 24 év után győzték le ismét riválisukat, a gólt a hátvéd Jeison Murillo szerezte a 36. percben.
Az ötszörös bajnok brazilok sztárját, Neymart a lefújás után kiállították, mivel lefejelő mozdulattal fenyegette meg Murillót. Ugyancsak piros lapot kapott kolumbiai részről a Neymart meglökő Carlos Bacca. A kolumbiai csatárt a brazil játékosok alaposan megtépázták a dulakodás során.

Neymar a találkozó során sárga lapot is kapott, és mivel a tornán korábban már részesült figyelmeztetésben, a következő meccsen eleve nem léphetett volna pályára.

C-csoport, 2. forduló: 
Kolumbia–Brazília 1-0 (1-0)
A csoport állása: 
1. Venezuela 3 pont/1 mérkőzés (1-0),
2. Brazília 3 pont/2 mérk. (2-2),
3. Kolumbia 3pont/2 mérk. (1-1),
4. Peru 0 pont/1 mérk.

Neymar dupla esernyővel alázta a perui bekket - videó

Noha csapata csak a hosszabbításban tudta belőni a győztes gólt, Neymar nagyon élt a Brazília-Peru mérkőzésen (2-1); az első félidőben dupla esernyőcsellel csapta be az inkák jobbhátvédjét, Advínculát.

A perui bekk nem is vette jó néven az arcátlan trükköt, és földre vitte brazilt, de a mexikói játékvezető, Orozco nem adta meg a felbőszült inka harcosnak az amúgy jogosnak tűnő sárga lapot.

2015. június 16., kedd

Neymar a világ zsenije: csele és gólpassza szenzációs

A brazilok győzelemmel kezdték a Copa Américát, Perut verték 2-1-re hétfő hajnalban, az elképesztő dolgokat bemutató Neymar volt a mérkőzés embere, soroljuk, hogy miért.


A vezetést még Peru szerezte meg a harmadik percben, miután a brazil védelem a vb-elődöntős 1-7-es formáját idézte: David Luiz adta haza a labdát Jeffersonnak, aki odapasszolta a labdát a perui Cuevának, a támadó be is vágta.

  • De nem sokáig vezettek, mert két perccel később Neymar védhetetlen fejesével egyenlítettek a brazilok.
  • A 92. percben húzták be a győzelmet, ebben is benne volt Neymar, pazar gólpasszt adott Douglas Costának. A Barcelona-sztár remekül látta meg a csapattársát, és gurította keresztül a labdát a peruiak között.



De nem is a gólja és a gólpassza volt a legemlékezetesebb megmozdulása Neymarnak, hanem az, ahogy a perui Advínculát oda-vissza esernyőzte még az első félidőben. A perui gyorsan fel is borította Neymart, mielőtt továbbment volna.

Teljes meccs:

+ Neymaros vidi:

2015. június 15., hétfő

Videó: Neymar megrúgta a kisfiút, aki álomkártérítést kapott

Neymar nem tudott parancsolni az ösztöneinek, és a csapatbuszra szállás közben is a labdáját bűvölte. A Barcelona brazilja ajándékként a szurkolók közé rúgta a labdát, de véletlenül egy gyermeket talált el.

A brazil és chilei kapcsolatok ápolását szem előtt tartva Dunga, a selecao szövetségi kapitánya kézen fogta és felkísérte a buszra a szerencsétlenül járt fiút, aki olyan kártérítést kapott, amelyre talán álmában sem gondolt: egy aláírt labdát Neymartól.

Xavi elmesélte, miért pofozta fel Neymart

A Barcelona csapata jókora taslit kevert le Neymarnak, amikor néhány nappal ezelőtt egy nyitott busz hordozta körbe a városban a csapat játékosait. Most az is kiderült, hogy pontosan mi állt a pofon hátterében.

A Barcelona triplázott az idén, a csapatot ezután busz vitte végig a városon, hogy együtt ünnepeljenek a rajongókkal. Néhány játékos azonban nem bírt magával, Neymar például nagyon berúgott.
- Aztán megpróbálta leszedni a cipőmet, és lökdösni kezdtek - idézte fel a történeteket Xavi. - Mondtam nekik, hogy ezt nagyon gyorsan fejezzék be, mert a szurkolókkal kellene ünnepelniük, ne egymással foglalkozzanak. Az oké, hogy megisznak néhány sört, de a drukkereknek kellett volna megköszönniük a támogatást!

2015. június 13., szombat

Messi és Neymar összecsapása várható

A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona két sztárja, az argentin Lionel Messi és a brazil Neymar egymás ellen vezetheti csapatát a magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődő chilei Copa America trófeájáért.

A 12 csapatos dél-amerikai kontinensviadalon, melyen Mexikó és Jamaica szerepel vendégként, a két kiváló csatár válogatottja, azaz Argentína és Brazília számít favoritnak. Dunga vezetésével a brazil együttes sorozatban tíz győzelmet aratott a torna rajtja előtt, ezeken a meccseken mindössze két gólt kapott, s közben olyan ellenfeleket múlt felül, mint éppen a nagy rivális Argentína, vagy Chile, Kolumbia és Franciaország.

A négyszeres aranylabdás Messi pályafutása első válogatottbeli diadalára hajt, a vb-ezüstérmes Argentína pedig hosszú sikertelen sorozatot zárhatna le, bár 14 Copa Americán győzött, de a legutóbbi sikere 22 éve született. Végső győzelmével ráadásul utolérné a 15 elsőségével rekorder, egyúttal címvédő Uruguayt, amely nélkülözi majd egyik legjobbját, a szintén Barcelonában futballozó, s még eltiltását töltő Luis Suarezt.

Szakértők szerint két válogatott okozhat meglepetést: a házigazda Chile és Kolumbia. Utóbbi azonos csoportba került Brazíliával, így megismétlődik a tavalyi vb-negyeddöntő. A hazai csapat, amelyet a tavalyi vb-n Kolumbiához hasonlóan Brazília búcsúztatott, története első Copa America elsőségét szerezheti meg.

Érdekesség, hogy a brazil-argentin "álomdöntőre" kicsi az esély, mert a papírforma szerint legkésőbb az elődöntőben összeakad a két csapat. Ez csak akkor alakul másképpen, ha a brazilok másodikként, vagy a két gárda közül valamelyik harmadikként lép tovább a csoportjából.

A július 4-én záruló tornán három négyes csoportba sorolták a csapatokat, a kvartettek első két helyezettjén kívül a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A csoportbeosztás:
A - Bolívia, Chile, Ecuador, Mexikó
B - Argentína, Jamaica, Paraguay, Uruguay
C - Brazília, Kolumbia, Peru, Venezuela 

Megszenvedtek Neymarék Honduras ellen

A brazil labdarúgó-válogatott a Copa America előtti utolsó felkészülési mérkőzésén 1–0-ra győzött Honduras ellen.

A magyar idő szerint csütörtök hajnalban Porto Alegrében játszott találkozón Roberto Firmino szerezte a brazilok győztes találatát a 33. percben.
A hazai együttesben a félidőben pályára lépett Neymar is, aki szombaton megnyerte a Bajnokok Ligáját az FC Barcelonával, majd hétfőn csatlakozott a kontinenstornára készülő brazil kerethez.
A sérülésektől tizedelt brazil válogatott vasárnap Peru ellen kezdi meg szereplését a Chilében sorra kerülő Copa Americán, melyre pénteken utazik el a csapat.

2015. június 9., kedd

Videó: Xavi ittasan összekapott Neymarral a Barca buszán

A jelek szerint azért fogyasztottak is a Barcelona játékosai a BL-döntő megnyerése után rendezett fiesztán, amelynek során a csapat egy nyitott busszal ment körbe a városban. Xavi például egy alkalommal hevesen, egy taslit is kiosztva terelte el Neymart a jármű oldalától.


2015. június 8., hétfő

Ötödször a trónon: nyert a Barcelona!

A nap hősei: Ivan Rakitic, Luis Suárez és Neymar – ők rezegtették meg a Juventus hálóját, míg Álvaro Morata szépítette kicsit az eredményt: 3–1-re nyert a Barcelona a Juventus ellen a Bajnokok Ligája döntőjében.

A berlini Olimpiai Stadionban rendezett döntőben az utolsó – ponotsabban a 97. percig – izgulhatott mindenki: volt torzsalkodás, vita, helyzetek, meg nem adott gólok, és persze foci, foci és foci...
A spanyol klub 1992, 2006, 2009 és 2011 után ötödik alkalommal diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban.
A katalánok az első félidő negyedik percében a horvát Ivan Rakitic góljával szerezték meg a vezetést. A torinóiak az 55. percben Álvaro Morata révén egyenlítettek, majd Luís Suárez 68. percben szerzett góljával ismét a Barcelona került előnybe, a végeredményt pedig a 96. percben Neymar állította be.
A Barcelona diadalával triplázott a szezonban, ugyanis a BL-siker mellett korábban a spanyol bajnokságban és a Király Kupában is győzött.

2015. június 7., vasárnap

BL-döntő: "Nyomot hagyni a klub történelmében"; Neymarnak Buffon a kedvence - beharangozó

Tegnap este 20.45-től rendezik az idei Bajnokok Ligája szezon fináléját, amelyben a Juventus és a Barcelona mérkőzik meg egymással Berlinben. A katalánok vezetőedzője, Luis Enrique védekező ellenfélre számít, de szeretne történelmet írni a csapatával. Neymar elmondta, Buffon az egyik kedvence, akivel sokat játszott Playstationon is, de most szeretne neki gólt lőni, míg Messi számára nagy elégtétel a tavalyi nehéz év után ez a döntő. A torinóiak trénere, Allegri szerint a legjobbjukat kell nyújtaniuk, és előnyt kovácsolna abból, hogy a Barca a favorit. A csapatkapitány, Gianluigi Buffon szerint a vártnál korábban jutottak el a fináléig a BL-ben, így egy igazi ajándék számukra, hogy ott lehetnek a döntőben.

Luis Enrique (A Barcelona vezetőedzője): –Elindultunk egy úton és most reméljük, hogy egy újabb fontos nyomot hagyunk majd a klub történelmében. Egyedülálló játékosaink vannak, és egy különleges generációnk, amelyek számtalan trófeát nyertek már a Barcelonának. Úgy vélem, sokat fogjuk birtokolni a labdát, és remélem, hogy több időt fogunk eltölteni az ő térfelükön. A legjobbunkat kell nyújtanunk, mert egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Juventus stílusa a miénkhez képest nagyon egyszerű, de nekik is szükségük van a labdára. Nagyon jól védekeznek, feltalálják magukat minden helyzetben, nem véletlen, hogy ők is itt vannak velünk a döntőben, és ők is triplázhatnak. Sok gólt szerzünk általában a Bajnokok Ligájában, de a finálé más lesz, rengeteg nehezítő tényező lesz, amelyeket meg kell próbálnunk kiküszöbölni. Szórakoztató döntőre számítok, amelyik csapat győz, az lesz a jobb csapat.
Neymar (A Barcelona csatára): – A döntő egy gyerekkori álmom, amelyre 6-7 éves korom óta vágytam, és most egyre közelebb kerül. Sok döntőt játszottam, már, de ez lesz karrierem legfontosabb mérkőzése. Remélem, jól tudjuk majd befejezni az évet, keményen dolgoztunk az egész szezon során, így megérdemelnénk, hogy nagyon boldogan hagyjuk el a stadiont a lefújás után. Leo és Luis két szenzációs játékos, zseniális képességekkel. Ami miatt jók vagyunk, az a barátság, ami a pályán is rengeteget segít. Magabiztos vagyok, úgy gondolom, hogy győzhetünk, szeretném megcsókolni a trófeát. A Juventus viszont egy nagyszerű csapat, másképp nem lennének itt a fináléban. Tudjuk, hogy sikerülhet, de egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Ott van például Buffon a kapuban, aki egy nagyszerű kapus, a futball történetének egyik legjobbja. Nagy rajongója vagyok, mikor régebben Playstation-öztem, mindig a csapatomban volt. De igazság szerint jobban szeretnék gólt lőni neki.
Lionel Messi (A Barcelona csatára): – Nagy elégtétel számomra ez a finálé a tavalyi szezon után, amikor sokat voltam sérült és sok meccset kihagytam. Nem volt egyszerű idáig eljutni, és tudjuk jól, hogy nem könnyű bajnoknak lenni. Neymarral és Suárezzel tényleg jól működünk együtt a pályán, de azon kívül is jóban vagyunk. Az az álmunk, hogy mindent megnyerjünk, de tudjuk, hogy egy olyan Juventusszal nézünk szembe, amely egy nagy és nagyon erős csapat. Jó szezonjuk volt, elég csak megnézni, hogy a Real Madridot legyőzve jutottak el idáig. Olyan nagy játékosaik vannak, mint Carlos Tévez, Andrea Pirlo és Paul Pogba. Védekezésben kiválóak, nagyon nehéz lesz feltörni a védelmüket. A döntőben azonban bármi megtörténhet, mi pedig felkészültünk minden eshetőségre.
Massimilliano Allegri (A Juventus edzője): – Mint minden csapat ellen, úgy a Barca ellen is a legjobbunkat kell nyújtanunk, nekik is éppúgy vannak erősségeik, mint gyengeségeik, amelyeket jól ismerünk. Hogy hogyan állítsuk meg őket? Meg kell próbálnunk támadásokat vezetni, mivel nekik is éppen ez a legerősebb fegyverük, így nekünk is nagyon jónak kell lennünk ebben. Ki kell zárnunk a zavaró tényezőket, mentálisan nagyon erősnek kell lennünk 90 percen át. Nagyon sajnáljuk Chiellini elvesztését, egy fontos láncszeme a csapatnak, de megvannak a játékosaink, akik helyettesíteni tudják őt. Tudjuk, hogy a Barcelona a favorit, mi csak a másodikak vagyunk a sorban. A csapat azonban nagyon nyugodt és a feladatra koncentrál. Úgy kezdtük a szezont, hogy a negyeddöntőbe jutás a cél, erre itt vagyunk a döntőben. Úgy gondolom, hogy egy nagy meccs lesz, méltó egy Bajnokok Ligája-fináléhoz. Egy kis szerencsére is szükségünk lesz, de meg fogunk dolgozni érte.
Gianluigi Buffon (A Juventus kapusa): – Egy ilyen döntőben a minőség meghatározó lehet a végkimenetel szempontjából. Mint ahogy korábban is mondtam, a Barcelona a favorit, mivel tele vannak minőségi játékosokkal, akik nagyszerű képességekkel rendelkeznek. Elég, ha csak olyan játékosokat említünk, mint Messi, Suárez, Neymar és Iniesta, ilyen labdarúgókkal természetes, hogy szerencsésnek mondhatják magukat. Nekünk is van azonban egy Tévezünk, egy Pogbánk, egy Marchisiónk vagy egy Bonuccink, így mi sem vagyunk esélytelenek. A BL-finálé volt az a cél, amit szem előtt tartottunk az utóbbi években, de a szezon előtt nem gondoltuk volna, hogy idáig eljutunk. Úgy saccoltuk, 2-3 év kell még hozzá, de az új edzővel komoly változás következett be a csapat életében. Örülünk, hogy itt vagyunk, ez egy igazi ajándék számunkra.

2015. június 2., kedd

A pimasz cselt elrontó Neymar fejét kívánták a baszkok - videó

Neymar magabiztos Barcelona vezetésnél egy merészebb cselt engedett meg magának az Athletic Bilbao elleni spanyol Király Kupa-döntőn, a brazilt azonban megállították a baszkok, akik aztán számon is kérték a pofátlanságot a Barcelona fiatal labdarúgóján.

Messi és Neymar elintézte a Bilbaót, a Barcáé a kupa

Messi ismét emberfelettit játszott. A bajnokság után megvan a kupa is, a triplázás kétharmada a zsákban, már „csak” a Bajnokok Ligája trófeája kell június 6-án.

Sajnálatos esemény vezette be a Spanyol Kupa-döntőt a Nou Campban. A katalán és a baszk csapat összecsapása előtt a közönség végigfütyülte a spanyol himnuszt, és VI. Fülöp spanyol király is kapott bőven a szidalmakból.Lionel Messi már a 20. percben vezetéshez juttatta a „vendég" Barcelonát a Nou Campban, a Spanyol Kupa döntőjében. Jobbról befelé cselezett a kis argentin, majd ballal a rövid sarokba vágta a labdát.Nem sokat váratott magára a második Barca-gól, Rakitic–Messi–Rakitic volt a labda útja, a horvát kiugratta Suárezt, aki úgy adta a gólpasszt Neymarnak, hogy már el is fordult, mert biztos volt benne, hogy a brazil bepasszolja a kapuba. És be is passzolta. A kosárlabdában már régóta ismert a „no-look pass” fogalma, Suárez most bevezette ugyanezt a futballban is.Neymar teljesen szabályos gólját állítólagos leshelyzet miatt érvénytelenítette Velasco Carballo. Eközben Bilbaóban a San Mamés is megtelt, negyvenezren nézték kivetítőn a döntőt.A 74. percben a rettenetes frizurával pompázó Dani Alves elrobogott a jobb oldalon, beadására Messi érkezett középen, és tíz méterről a bal sarokba perdített.A 79. percben Williams, a fekete baszk mutatós fejessel szépített. A végén még Xavi lőtt egy kapufát szabadrúgásból.A Barca huszonhetedszer hódította el a Király Kupát.Király Kupa, döntő:Barcelona–Athletic Bilbao 3–1 (2–0)Estadio Nou Camp, 96 000 néző, v.: Velasco CarballoG.: Messi (20., 74.), Neymar (36.), ill. Williams (79.)Barcelona: Ter Stegen – Dani Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba (Mathieu, 76.) – Rakitic, Busquets, Iniesta (Xavi, 55.) – Messi, Suárez (Pedro, 77.), Neymar
Bilbao: Herrerín – Bustinza, Etxeita, Laporte, Balenziaga – San José, Benat (Iturraspe, 75.) – Iraola (Susaeta, 57.), Rico (Ibai Gómez, 75.), Williams – Aduriz