2016. február 21., vasárnap

Ronaldo elmondta, szerinte ki lehet Messi utódja

A brazil Ronaldo szerint egy játékos van a világon, aki elég jó ahhoz, hogy egy nap olyan futballista váljon belőle, mint Lionel Messi.

Lionel Messi még csak 28 esztendős, de a futballvilágban máris azt találgatják, ki lehet az a játékos, aki betölti az űrt az argentin zseni visszavonulásánál. Íme, Ronaldo válasza.

„Egyetlen futballista van a világon, akit Messi utódjaként hívhatunk, ő pedig nem más, mint Neymar. Imádom nézni, ahogy játszik. Voltak nehézségei a beilleszkedésnél Barcelonában, de ma már tisztán látszik, minden megvan benne, amivel Messi szintjére emelkedhet. Egy kicsit magamra emlékeztet…” – mondta a Calciomercatónak Ronaldo.

A trükkös büntetőnél csak Neymar csele volt lazább

Mint arról beszámoltunk, a Barcelona labdarúgócsapata 6–1-re nyert a Celta Vigo ellen a spanyol bajnokság (La Liga) 24. fordulójában. A katalánok egy pillanatra sem álltak le, Lionel Messi egy nem mindennap látható trükkös büntetővel, Neymar pedig egy zseniális csellel szórakoztatta a szurkolókat.

Barca: „Edzésen nem Suárezre játszottuk a trükkös 11-est”

Neymar, a Barcelona brazil labdarúgója elárulta, Lionel Messi Celta Vigo (6–1) ellen meghúzott trükkös tizenegyese nem hirtelen jött ötlet volt: a csapat edzésein gyakorolták, ám ezeken nem Luis Suárez volt a befejező ember... Luis Enrique, a katalán klub vezetőedzője megvédte Messi trükkös tizenegyesét.

„Korábban is gyakoroltuk már ezt a trükkös tizenegyest, de Messivel rám játszottuk ki, én voltam a befejező ember – árulta el a 24 éves Neymar. – De most Suárez közelebb volt a labdához, így ő szerzett gólt a szituációból. A barátságunk mindennél fontosabb, nem számít, hogy éppen ki talál be.”

A brazil támadó a szerződéséről is beszélt.

„A Barcelonával jelenleg is folyamatban van a szerződéshosszabbítás, ám a mostani kontraktusomból még több év hátravan, és sok minden megtörténhet.”

Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője szerint Lionel Messi nem volt arrogáns, amikor a büntetőt legurította Luis Suáreznek a Celta Vigo ellen.

„Biztosan van olyan, akinek tetszett, s van, akinek nem" – mondta a szakember a 11-esről, amelyet Messi a 81. percben végzett el, de mindenki megdöbbenésére nem a kaput célozta meg, hanem csatártársának gurította le a labdát.

Mint ismert, a mérkőzés után sasszemű rajongók kiszúrták, hogy a tizenegyesnél bemozdult a gólszerző Luis Suárez, így sokak szerint szabálytalan volt Messiék trükkje.

„Azon túl, hogy trófeákat szeretnénk elhódítani, az a célunk, hogy szórakoztassunk és látványos módon nyerjünk. Teljesen szabályos volt a büntető, Cruyff is végzett így el 11-est, mindannyian emlékezhetünk rá.”

A holland 1982-ben az Ajax színeiben legurította a labdát Jesper Olsennek, aki azonban visszapasszolt hozzá, így ő lőtt a kapuba.

„Nekem nem lenne bátorságom ehhez, mert én valószínűleg átesnék a labdán egy ilyen szituációban” – mondta Luis Enrique, hozzátéve, hogy ő a csapat edzésein rengeteg trükköt lát, így nem lepődött meg, s nem gondolja úgy, hogy bármi különös történt volna.

A trénert állítása szerint nem érte teljesen váratlanul a trükk, ám a Barca játékosai közül többeket meglepett a megoldás: „Én személy szerint nem láttam, hogy edzéseken ezt gyakorolták volna. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy előre eltervezték” – közölte Andrés Iniesta, hozzá hasonlóan Raúl Albiolnak sem volt sejtése, hogy mire készül Messi.

Neymarból nem lesz újabb Júdás – véli a klubikon

A Barcelona korábbi futballistája, Hriszto Sztoicskov nem hiszi, hogy Neymar Luís Figo nyomdokaiba lép és a katalán együttes mezét a Real Madridéra cseréli le.

A brazil támadó távozása időről időre felvetődik a nemzetközi sajtóban, és a Manchester United és a városi rivális City mellett már a királyi gárda is szóba jött újabb állomásként.

„Neymar nem lesz újabb Júdás. A Barcelonával nyer Aranylabdát” – mondta Sztoicskov az Esports Cope-nak.

Barcelona: „Ha Neymar a világ legjobbja akar lenni...”

...akkor a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelonánál kell maradnia – véli csapattársa, Javier Mascherano.

„Ha a jövőben a világ legjobbja akar lenni, akkor a Barcelona az ideális klub a számára” – mondta az argentin védő.

„Nem mindig könnyű alkalmazkodni egy csapathoz Európában, és ez sikerült neki a Barcánál. De ez csak az én véleményen, ez egy személyes döntés, amelybe nincs beleszólásom” – tette hozzá.

A brazil klasszis lehetséges távozásáról rendre felröppennek a pletykák, leggyakrabban a Manchester Uniteddel kapcsolatban, de legutóbb a városi rivális City, de még a Real Madrid is szóba jött új munkaadójaként.

Super Bowl: futball? Neymar két szóval felhúzhatta az amcsikat

Neymar, a Barcelona sztárja is szerepet kapott a Super Bowl méregdrága reklámjainak egyikében. A brazil futballista megmondta a magáét, pontosabban azt, melyik is az igazi futball.

Mint ismert, a Super Bowl szüneteiben reklámozó cégek rekordnak számító 5 millió dollárt fizettek 30 másodpercnyi reklámért, a közvetítési jogokat elnyerő CBS csatorna az első hírek szerint 375 millió dolláros bevételre számíthat a hirdetésekből.

Neymar a Taco Bell reklámjában tűnt fel, azaz foglalt állást, a labdarúgás, az „igazi futball” mellett. A támadó rövid jelenete 1.00 után látható. 

Ha már labdarúgás és Super Bowl, David Beckham és Kaká a helyszínen tekintette meg a Denver Broncos és a Carolina Panthers fináléját.

Barca: „Csak egy csapat van, amely szerződtetni tudja Neymart!”

Neymar anélkül lett a legutóbbi átigazolási időszak egyik főszereplője, hogy csapatot váltott volna. Az FC Barcelona brazil futballistáját előbb a Real Madriddal, majd nemrég a Manchester Uniteddel boronálták össze. Pedig Ronaldinho szerint nem erre kell keresni a megoldást…

Mint arról beszámoltunk, Neymar édesapja megerősítette, hogy a Manchester United tavaly nyáron világrekordnak számító, 190 millió eurós ajánlattal próbálta meg elcsábítani fiát a Barcelonából.

A brazil labdarúgó viszont boldog a katalánoknál és esze ágában sincs váltani, Ronaldinho szerint azonban van olyan csapat, amelyben el tudná képzelni honfitársát.

„Azt tanácsolnám Neymarnak, maradjon a Barcelonánál. Mind tudjuk azonban, a futball ennél jóval bonyolultabb… A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy egy nap a Manchester Cityhez szerződik. Mindenki tudja, mennyire kedveli Pep Guardiolát, többször is elmondta, szívesen játszana mellette, ráadásul ha van klub, amely meg tudja őt fizetni, az a City. Ez az egyetlen csapat, amely valóban szerződtetni tudja” – mondta a Daily Mirrornak Ronaldinho.

Megszívatták Neymart az öltözőben a születésnapján

Neymar, az FC Barcelona brazil klasszisa pénteken ünnepelte 24. születésnapját, a katalánok öltözőjében csapattársa, Rafinha pedig különleges ajándékkal készült…


Manchester United: 190 millió eurót ajánlottak Neymarért!

Neymar édesapja megerősítette, hogy a Manchester United tavaly nyáron világrekordnak számító, 190 millió eurós ajánlattal próbálta meg elcsábítani fiát a Barcelonából. A brazil labdarúgó viszont boldog a katalánoknál, és a klubjának sem állt szándékában eladni őt.

„A Manchester United volt az a csapat, amely százkilencven millió eurót ajánlott a fiamért – mondta Neymar apja, Neymar da Silva Senior az Esports Cope című rádióműsorban. – Még két évig szerződés köti a Barcelonához, a média lenyugodhat, mert a fiam boldog itt.”

A „vörös ördögök” több mint 140 millió eurót költöttek új játékosokra a 2015-ös nyári átigazolási időszakban, Neymar esetleges szerződtetése jócskán megdobta volna ezt az összeget.

Neymart minden szögből kicentizték, ebben a pózban

Neymar különleges ajándékot kap a születésnapjára. A Barcelona brazil sztárja pénteken tölti be a 24. életévét, amely alkalomból szoborban örökítik meg az alakját az Egyesült Államokban található orlandói Madame Tussauds panoptikumban.

A megörökítendő pózt maga Neymar választotta ki. „A 2014-es vb-n mutatott gólöröm volt karrierem eddigi legfontosabb pillanata. Megtiszteltetés, hogy ennek a remek szakemberekből álló csoportnak köszönhetően a múzeumba kerül a mása” – mondta Neymar.

„Neymar Madridban? Bármi megeshet, kivéve egy dolgot…”

Sergio Ramos, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol védője szerint nem elképzelhetetlen, hogy egy nap az ősi rivális FC Barcelona klasszisa, Neymar a Real mezét húzza fel. Van azonban, ami sosem történhet meg az átigazolási piacon…

Neymar Madridba szerződéséről hetek óta cikkez a spanyol sajtó, ám a játékos már többször elmondta, a pletykákkal ellentétben esze ágában sincs a riválishoz átigazolni.

„Természetesen mindannyian hallottuk a pletykákat. Nem tudom, mi lesz, nem mondhatom, hogy nincs rá esély, hiszen a futballban szinte bármi megtörténhet. Egyetlen dolog biztos, Sergio Ramos sosem igazol át a Barcelonához…” – mondta csapata sajtótájékoztatóján a spanyol hátvéd, aki hozzátette, reméli, Cristiano Ronaldo is hosszú évekig erősíti még a királyiakat.

„Elég ebből a sz*rból!” – Neymar kifakadt, felvette

Neymar, az FC Barcelona brazil futballistája megelégelte a róla szóló pletykákat, és egy videóval üzent a spanyol újságíróknak.

A katalánok klasszisát az utóbbi hetekben többször összeboronálta a spanyol sajtó az ősi rivális Real Madriddal, több lap is lehozta, a brazil már asztalhoz is ült a blancók vezetőségével, hogy a jövőjéről tárgyaljon.

Legutóbb Manolo Lama újságíró cikkezett arról, hogy Neymar egyre többet tartózkodik Madridban, és a héten is együtt vacsorázott a madridi vezetőkkel.
Ez verte ki a biztosítékot a játékosnál.

„Elég ebből a sz.rból, ideje, hogy az igazságot írjátok meg!” – reagált egy rövid Snapchat-videóban a brazil.

Boldog vagyok itt, nagyszerű a csapat, de... – Neymar

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona brazil támadója, Neymar szerint nagyon nehéz elképzelnie, hogy távozik a klubtól.

A 23 éves futballistát 2018-ig köti szerződés a klubhoz, de időről időre felvetődnek a távozásáról szóló pletykák, amelyeknek most ő is alátett kicsit, amikor azt pendítette meg, hogy szívesen játszana egy nap Pep Guardiola kezei alatt.

Ugyanakkor Neymar jelenleg épp a hosszabbításán dolgozik, melynek értelmében a belátható jövőben aligha távozik a katalánoktól.

„Nagyon boldog vagyok a Barcelonánál. Nehéz távozni innen, mert nagyszerű a város, lenyűgöző a klub és a csapattársak, akik nem e világiak. Ugyanakkor meg kell várnunk, hogyan alakulnak a dolgok" – mondta Neymar.

Én! Nem, én! Neymar és Messi „párbaja” a 90. percben

A Barcelona szerdán 3–1-re legyőzte az Athletic Bilbaót és 5–2-es összesítéssel bejutott a Király-kupa elődöntőjébe. A találkozó hajrájában, 2–1-es állásnál a katalánok két sztárja, Neymar és Messi „párbajt” indított, ki tudja szebb cselekkel az őrületbe kergetni az egyébként is kifárasztott bilbaói védőket. Szerinted melyikük nyert?

„Nem aggódom Neymar miatt, nincs oka távozni”

Jordi Mestre, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona alelnöke elmondta, nem aggódik amiatt, hogy Neymart, a klub brazil sztárját egyre gyakrabban hozzák szóba a rivális Real Madriddal.

„Nem látom okát, miért hagyná el a Barcelonát. Nem tudom, hogy a Real Madrid tényleg ajánlatot tett-e neki vagy sem, de nem lepne meg, ha egy olyan sztár után ábrándozna, mint Neymar” – idézi Mestre szavait az AS.

„Egyáltalán nem aggódom, a brazil nagyon boldognak tűnik nálunk. Trófeákat nyer, sikeres, ott volt a FIFA-Aranylabda-szavazás döntőjében is. Élvezi a játékot, úgyhogy egyáltalán nem látom okát, miért igazolna el a Barcelonától.”

Neymar bemutatta az új cipőjét, majd ezt csinálta

Az FC Barcelona labdarúgója, Neymar bemutatta, hogy a jövőben milyen cipőben lövi a gólokat. A katalánok brazil sztárja látványos mozdulattal avatta fel az őt jellemző „Ousadia Alegría” – boldogság és merészség – elnevezésű futballcipőt. Természetesen az iskolásokkal is készültek közös fotók, sőt Neymar a kézjegyét is otthagyta az iskola focipályájának a falán.


Real: dupla fizetés Neymarnak? 390 milliót szánnak rá – sajtóhír

A katalán Sport sportnapilap információja szerint a Real Madrid labdarúgócsapatának klubelnöke, Florentino Pérez nagyon komoly anyagi kötelezettséget – összességében 390 millió eurót – vállalna fel annak érdekében, hogy megszerezze a honi rivális Barcelona egyik alapemberét, Neymart.

A lap szerint Pérez már döntött: a távozó Cristiano Ronaldót a brazillal pótolja. A portugál a nyáron már 31 éves lesz, de vélhetően még egyszer jelentős összegért lehetne értékesíteni, és mintha ő sem zárkózna el a váltástól.

A madridi klubvezető a mai napig sajnálja, hogy Neymart 2013-ban elvitte előlük a Barcelona, de ha már így alakult, akkor borsot törne a katalánok orra alá. Egyik legjobbjuk megszerzése felérne Luis Figo 2000-es elhappolásával. Sőt, valószínű, hogy még túl is szárnyalná. Amennyiben az anyagi részét nézzük, úgy nagyságrendekkel.

Figóért 2000-ben 60 millió eurót fizettek a madridiak, most viszont mélyebben a zsebükbe kellene nyúlniuk, hiszen Neymar kivásárlási ára 190 millió euró. Utóbbi jól érzi magát a Barcában, ahol jó fizetése van, így Péreznek itt is rendkívül meggyőző érveket kellene felvonultatnia. A lap szerint a Real Madrid öt évre szóló szerződést kötne Neymarral, aki szezononként 35 millió (!) eurót keresne, ami a jelenlegi fizetésének csaknem a duplája.

És hogy minden flottul menjen, a Neymar ügyeiben megkerülhetetlen apuka is kapna 30 millió eurót, ha a madridi szerződés érdekében lobbizna a fiánál.

PSG: 300 millió euró a nyári bevásárlásra. Jön CR és Neymar?

A francia L'Equipe úgy tudja, hogy a PSG 300 millió euróért vásárol labdarúgókat a nyári átigazolási piacon.

Nasszer al-Kelaifi klubtulajdonos 520 millió eurós tervezett költségvetése rekordnak számít, egyben lehetővé teszi sztárjátékosok foglalkoztatását. A megszerzésükhöz pedig nem árt, hogy lekerül róluk a pénzügyi fair play szabály jelentette teher, amely a nyárig megköti a kezüket.

A PSG kimagaslik a francia mezőnyből, de a BL-ben is jelentős játékerőt képvisel. Az új igazolásokkal még markánsabb lehet a szerepvállalása. Sajtóhírek szerint a párizsiak erősítési tervei között kiemelt helyen szerepel Neymar (Barcelona), Cristiano Ronaldo (Real Madrid) és Robert Lewandowski (Bayern München) is.