2015. február 10., kedd

A Barca elnöke szerint a Real és a spanyol állam áll a Neymar-ügy mögött

Josep Bartomeu, az FC Barcelona elnöke egy nappal azután, hogy a gyanúsítottak közé került a Neymar átigazolása kapcsán kirobbant adócsalási ügyben, kijelentette, többek között a Real Madrid és a spanyol állam csapata elleni támadása áll az ügy hátterében.

A klubvezető a Katalán TV-nek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy ugyan bizonyítékai nincsenek, ám a tények azt mutatják, összefüggés van a katalán függetlenségi mozgalom és a Neymar-ügy között.

"Tavaly a stadionunkban helyt adtunk a Szabadság koncertnek, s az egyik meccsen a katalán zászló volt a mezünkön, a katalán függetlenségi menetelés pedig keresztül haladt a Nou Campon, ez vélhetőleg nem tetszett mindenkinek" - mondta Bartomeu, aki szerint sokan vannak, akik nem örültek Neymar Barcelonába szerződésének.

Mindezek mellett megemlítette azt is, hogy a brazil csatár édesapja elmondta nekik, a Real Madrid kedvezőbb ajánlatott kínált a csatárért, ezért nem vették jó néven, hogy mégis a Barcával kötöttek megállapodást.

A Neymar átigazolásával kapcsolatos ügyben a vád szerint a katalán klub valamivel több mint 2,8 millió euróval kevesebb adót fizetett be, mint kellett volna. A klubvezetőnek február 13-án kell megjelennie a madridi bíróság előtt.

A Barcelona keddi közleményében azt írta: nem ért egyet azzal, hogy gyanúsítottá minősítették az elnököt és kitart azon álláspontja mellett, hogy a klub "ártatlan".

Neymart - a klub eredeti közleménye szerint - 57 millió euróért szerezte meg 2013 nyarán a katalán egyesület, de az egyik klubtag, Jordi Cases bírósági keresetet nyújtott be. Ebben hűtlen kezeléssel vádolta meg Sandro Rosell akkori elnököt azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a Barcelona a brazil csatárért. Rosell azóta már lemondott posztjáról, igaz, utódja, Josep Bartomeu is megerősítette, hogy 57 millió euróba került a játékos. Ugyanakkor pár nappal azt követően, hogy a spanyol államügyészség tavaly februárban adócsalás vádjával eljárást indított, a Barcelona - elővigyázatosságra hivatkozva - 13,6 millió euró adót befizetett utólag.

Bartomeu tavaly januárban lett a Barcelona elnöke, s alig egyéves regnálása után a nyárra előrehozott választást hívott össze, pedig a mandátuma a 2015/16-os idény végéig szól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése