2016. március 21., hétfő

Neymar bűnös, egy vagyont kell fizetnie – sajtóhír

Brazíliai sajtóértesülések szerint a Rio de Janeiró-i közigazgatási bíróság bűnösnek találta Neymart adócsalás vádjában. A Barcelona támadójának 45 millió eurót (átszámítva csaknem 14 milliárd forintot) kell befizetnie az államkasszába.

A vád szerint Neymar 2012 és 2014 között legalább 15 millió eurót adót nem fizetett be, adóbevallásai nem fedték a valóságot. A La Folha de Sao Paulo úgy tudja, a brazil válogatott játékost bűnösnek találták adócsalás vádjában.

Ha az ítélet jogerőssé válik, Neymar a bírsággal és a kamatokkal együtt 45 millió eurót köteles átutalni az államnak.

A futballista fellebbezhet a döntés ellen.

MÁR MEGINT HOGY VETTE ÁT A LABDÁT NEYMAR?!

Neymar olyan trükköket húz elő egy Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben, amiket mások a grundon sem mernek. Az FC Barcelona labdarúgócsapatának brazil klasszisa az Arsenal elleni visszavágón olyan lazasággal vette le a labdát, hogy az önmagában továbbjutást ért volna.

A videót itt nézheted meg. 

Belógtak az edzésre, ami ezután jött, arra nincsenek szavak

Három kisfiú belógott a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona edzésére. A gyerekek megjelenésére hihetetlen volt a játékosok reakciója: Lionel Messiék fényképezkedni és cicázni kezdtek velük, majd kiosztottak néhány autogramot is.

(A fent említett jelenetsort 1.30-tól nézhetik meg.)

Neymar „hűségesküt” tett a klub mellett

Neymar „hűségesküt” tett a Barcelona mellett, a brazil támadó elmondta, hogy nincs szándékában elhagyni a katalánokat.

A 24 éves futballistát rendre szóba hozzák az európai topklubokkal, de a gránátvörös-kékekkel 2018-ig szerződésben álló Neymarnak nem áll szándékában távozni.

„Nagyon boldog vagyok a Barcelonánál. Itthon érzem magam, nem látom, hogy távoznék a klubtól” – szögezte le a brazil támadó.

Halászott már kézzel? Pont olyan Neymar ellen védekezni!

A Barcelona szombaton 6–0-ra legyőzte a madridi Getafét, a spanyol bajnoki találkozón a brazil Neymar kétszer volt eredményes. A támadó góljai – és az MSN negatív rekordja – helyett ezúttal egy kevésbé feltűnő jelenetre pillantanánk vissza.

Neymar a jelek szerint tanul Messitől – és ez nem is annyira meglepő. Messivel szemben a brazilt sokszor vádolják meg azzal, hogy túl könnyen esik el. Nos, nézzük meg hogyan cikázott szombaton a Getafe játékosai között, akik nem egyszer és nem kétszer léptek oda keményen Neymarnak. A brazil esés helyett inkább ment tovább...amíg talpon tudott maradni.

Negatív rekordot döntött az MSN, hattal nyert a Barca

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 29. fordulójában a Barcelona 6–0-ra kiütötte Megyeri Balázs klubját, a Getafét. A listavezetőnek még az is belefért, hogy Lionel Messi révén újra büntetőt rontott.

A magyar kapus a kispadról nézte végig a meccset, amelyen a katalánok már a 8. percben betaláltak, a menteni igyekvő Juan Rodríguez lőtt a saját kapujába – öngól (1–0).

A 10. percben Messi végezhetett el büntetőt, de Guaita a bal alsóra tartó lövést kivédte. Érdekesség, hogy az MSN a szezonban már a nyolcadik tizenegyest hagyta ki (Messinek ez volt a negyedik rontása, Neymar és Suárez 2-2-vel áll), ezzel pedig negatív La Liga-szezoncsúcsot döntött a Barcelona. Az argentin már a nyolcadik büntetőjét hagyta ki a klubban, amivel megelőzte Eto'ót a Barca örökranglistáján.

A rontás nem vetette vissza a katalánokat, egy gyönyörű Iniesta, Messi, Munir kombináció végén utóbbi fejelt a kapuba, majd az argentin újabb átadását Neymar tekerte a hosszú alsóba (3–0).

A brazil támadó ezzel már 50 La Liga-gólnál járt, ehhez 84 meccsre volt szüksége; viszonyításként: Messinek 103, Cristiano Ronaldónak pedig 51 mérkőzés kellett csapatában az ötven spanyol bajnoki találat eléréséhez.

Ami 11 méterről nem ment az argentinnak, nagyjából a duplájáról már igen, átlövése után a bal alsóban táncolt a labda, a Barcelona pedig már a szünetre kiütötte a vendégeket (4–0).

A fordulást követően sem állt le a hazai csapat, Messi harmadik gólpasszából Neymar lőtt a bal alsóba, az 57. percben pedig egy szöglet után Piqué csúsztatása után Arda Turan ollózott a bal alsóba (6–0).

Ezután már visszavettek a hazaiak, a hajrában Neymar így is szerezhetett volna újabb két gólt, de a bal felsőbe tartó emelését és újabb lövését is hárította a kapus.
A Barcelona 6–0-ra nyert, és sorozatban a 37. mérkőzése óta veretlen – tovább javítva a szóban forgó rekordot.

Mascherano nagyon felidegesítette Suárezt, aki így reagált

A Barcelona labdarúgócsapata szombaton 16 órától a Getafét fogadja a spanyol bajnokság (La Liga) 29. fordulójában. A katalánok legutóbbi edzésén nagyon eleven volt Javier Mascherano, aki Neymart és Luis Suárezt is piszkálta egy kicsit. Míg a brazil csatár jót nevetett az argentin védő csínytevésén, az uruguayi sztár kevésbé volt elnéző.

Dunga döntött, Neymar ezt a tornát hagyhatja ki

Ha választásra kényszerülne, inkább az olimpián, mint a két hónappal korábbi Copa Americán játszatná Neymart Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Nehéz választani, de úgy vélem, az olimpia az elsődleges, mivel az az egyetlen, amelyet Brazília még nem nyert meg, ráadásul itthon játszunk” – nyilatkozott az Esporte televízióban.

A szakvezető szerint meg kell találni azt a megoldást, amely megfelelő a támadó klubjának, a Barcelonának, magának a játékosnak és a válogatottnak is. Dunga jelenleg azokat az európai klubokat látogatja végig, amelyekben a jelöltjei futballoznak. A Copa Americát júniusban rendezik az Egyesült Államokban, két hónappal a riói játékok előtt, így előfordulhat, hogy a Barcelona azt kéri majd Neymartól, válasszon a két torna közül.

A kluboknak nincs kötelezettségük arra vonatkozóan, hogy elengedjék a játékosaikat az olimpiára, amelyen az U23-as csapatokban három-három túlkoros is szerepeltethető.

A brazil kapitány megérkezett Neymarért

A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dunga hétfő délután érkezett meg a katalán városba, hogy találkozzon a Barcelona vezetőivel.

Az 52 éves szakember azt szeretné, ha Neymar a centenáriumi Copa Américán és a riói olimpián is a selecaót erősítené.

Az UEFA szabályzata szerint az európai klubok nem kötelesek elengedni labdarúgójukat az ötkarikás játékokra. Az olimpián az U23-as játékosok mellett három túlkoros futballista is játszhat. Dunga az Internacional kapusát, Alissont, valamint Mirandát és Neymart nevezné túlkorosként.

A Brazil Labdarúgó-szövetség stábja kedden Madridban megtekintette a Real Madrid–Roma BL-nyolcaddöntő visszavágóját, majd szerdán találkozik a Barcelona képviselőivel.

Az idén a századik születésnapját ünneplő Copa América június 3-tól június 26-ig tart, míg az olimpiai labdarúgótorna augusztus 4-től augusztus 20-ig.

Dunga Angliába, Franciaországba és Olaszországba is ellátogat, majd március 20-án tér vissza Brazíliába. A válogatott március 25-én Uruguayt fogadja, március 29-én pedig Paraguay vendége lesz a vb-selejtező dél-amerikai zónájában.

Légyott Párizsban? Neymar szőke tini színésznővel pózolt

Légyott Párizsban? Neymart egy tizenkilenc éves amerikai színésznővel hozták szóba. A Barcelona brazilja nemrég „Az 5. hullám” (The 5th Wave) című thriller kapcsán posztolt képet a főszereplőről, Chloë Grace Moretzről, akivel a napokban a francia fővárosban találkozott. A két fiatal között a 2014-es világbajnokság idején is forrt a levegő, akkor szintén közös képeket tettek közzé magukról az interneten. Ha igazak a pletykák, ismét szorosabbra fűzték a viszonyukat, amiről néhány másodperces videó árulkodik.

Neymar és Rafinha szövetkezett, de nem egymással

Négykezes zongorajátékra vállalkozott Neymar az ismert kínai zenésszel, Lang Langgal, de Rafinha sem maradt adós a muzikalitással. A Lang Lang Nemzetközi Zenei Alapítvány névadója, egyben alapítója együttműködési megállapodást kötött az FC Barcelona képviselőivel annak érdekében, hogy a fiatalok körében növeljék a sportnak és a zenének az oktatásban betöltött szerepét. Ehhez csatlakozott a Barca két brazilja, akik nem először bizonyították zenei tehetségüket.

Neymar egyik „titkos” hobbija a zongorázás, amelyet gyakran űz szabadidejében, minden alkalmat megragadva a játékra. Most Lang Langgal alkotott tökéletes párost, akivel egy négykezest is bevállalt.

„Minden tiszteletem Cristianóé, de…” – Neymar

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban listavezető Barcelona támadója, Neymar legutóbbi villáminterjújában Cristiano Ronaldóra, valamint a Real Madridra és a Manchester Cityre is kitért egy gondolat erejéig.

A jelenlegi szezonban minden sorozatot figyelembe véve 34 tétmérkőzésen 23 gólnál és 21 gólpassznál járó támadótól megkérdezték, hogy csapattársa, Lionel Messi bal, vagy Cristiano Ronaldo jobb lábát fogadná-e el szívesebben.

„Minden tiszteletem Cristianóé, de mivel a jobb lábammal elég jól bánok a labdával, inkább Messi bal lábára szavaznék” – mondta mosolyogva Neymar.

A brazil kiválóság jelenleg is tárgyalásokat folytat a Barcelonával 2019-ig szóló szerződésének meghosszabbításáról, a nemzetközi sportsajtóban mégis állandó témát jelent, hogy a futballista a nyáron elhagyja a katalánokat. A lehetséges célállomások között a Real Madrid és a Manchester Cityt is emlegetik, Neymart megkérték, válasszon a két csapat közül.

„A Real Madridot jobb érzés legyőzni, mint a Manchester Cityt” – adott kitérő választ.
A 24 esztendős játékos csütörtökön gyarapíthatja góljai (és gólpasszai) számát, amikor csapatával a Rayo Vallecanóhoz látogat a spanyol bajnokság hétközi fordulójában – az oddsok alapján nem a madridi együttes a mérkőzés esélyese.

PSG: Kértem Neymart, hogy szerződjön hozzánk – T. Silva

Thiago Silva, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain brazil védője honfitársáról, Neymarról, a Barcelona sztárjáról szólt néhány szót.A 31 esztendős Silva csapata vasárnap esti, Lyon elleni összecsapása előtt beszélt Neymarról.

„Neymar? Csodálatos lenne, ha a PSG-be szerződne – idézi az 58-szoros válogatott hátvéd szavait a Canal+. – Mondtam is neki, hogy csatlakozzon hozzánk, de nem válaszolt.”

Barca: „Neymarért, Messiért és Suárezért is érkezett ajánlat!”

Könnyen lehet, hogy Neymar szerződésébe egy olyan bekezdés is bekerült az FC Barcelona labdarúgócsapatánál, hogy minden alkalommal, mikor az édesapja a címlapokra kerül, bónuszt fizet a klub. Egy biztos: most újabb hangzatos nyilatkozattal jelentkezett az idősebbik Neymar.

„Neymarért a nyáron hivatalos ajánlatot kapott a Barcelona, amit azonban visszautasított a klub. Nemcsak a fiamért, Lionel Messiért és Luis Suárezért is bejelentkeztek csapatok a legutóbbi átigazolási időszakban. Nem tudom, velük mi lesz, de az biztos, Neymar marad a katalánoknál, nem kell izgulniuk a szurkolóknak…” – mondta az ara.cat-nak Neymar édesapja.

Oscar-díjat Neymarnak! – a Real-ikon kiakadt a brazilra

A Real Madrid labdarúgócsapatában 24 évet – ebből tizenötöt a felnőttek között – lehúzó Guti szerint az ő idejében az Atlético elleni derbik sokkal könnyebbek voltak. A korábbi középpályás dicsérte a madridi rivális edzőjét, viszont lekicsinylően beszélt a játékosokról, és odaszúrt a Barcelonának is.

„Az én időmben az Atlético elleni derbik sokkal könnyebbek voltak, de aztán jött Diego Simeone, és minden sokkal bonyolultabb lett – dicsérte a rivális argentin trénerét a volt középpályás, aki az Atlético keretében lévő futballistákról már nem volt ilyen jó véleménnyel. – Nincs olyan játékosuk, aki beférne a Realba.”

A bajnoki címről már lemondó Guti odaszúrt még egyet a címvédésre jó eséllyel pályázó éllovasnak is.

„A Barcelona sokkal több jogtalan büntetőhöz és szabadrúgáshoz jut, mint a Real. Színházi előadást csinálnak a mérkőzésből. Különösen Neymar, Jordi Alba és Dani Alves. Ha az alakításaikért Oscar-díjat lehetne adni, akkor Neymar kiérdemelné a legjobb színésznek járó elismerést, amiért nagyon sokat tett már.”

Az őszi 1–1-es döntetlent követően a szombati mérkőzés oddsait tekintve még a Real-siker is jól fizet, az Atlécio-győzelem pedig egyenesen felér egy fél főnyereménnyel.

Az Atlético elleni madridi derbit megelőző utolsó edzésen nem vett részt Marcelo, aki számára a csütörtöki edzés is idő előtt fejeződött be. Spanyol sajtóhírek szerint Zinedine Zidane vezetőedző a Real brazil labdarúgójára combizomhúzódás miatt előreláthatólag három hétig nem számíthat, így már a holnapi rangadón (16 óra, Tv: Sport2) is pótolnia kell a védőt. Marcelo – akinek ez már a harmadik izomsérülése a szezonban – helyettese Nacho vagy Dani Carvajal lehet.

Jó hír a Real-drukkerek számára, hogy a sérüléssel bajlódó Pepe viszont együtt készült a többiekkel, és bevethető lesz a múlt heti bajnokit kisebb sérülése miatt kihagyó Karim Benzema is. Ott lehet továbbá a keretben Borja Mayoral, aki a hét közben duplázott a Manchester City elleni ifi BL-meccsen (3–1). A Castilla 18 éves támadója a felnőttekkel együtt készült.

Busquets és Neymar sem kap új szerződést – még

A Sport értesülése szerint a Barcelona nem hosszabbítja meg Sergio Busquets szerződését a szezon vége előtt.

A klub szeretné, ha a védekező középpályás maradna, miközben Pep Guardiola új csapatához, a Manchester Cityhez csábítaná korábbi játékosát.

A három sorozatban is elsőségre hajtó katalánok ugyanakkor egyelőre nem akarnak tárgyalásokba bocsátkozni, csak a szezon után újítanák meg Busquets szerződését.

Ugyanez a helyzet Neymar esetében, akit szintén szeretnének hosszú távra magukhoz láncolni a gránátvörös-kékek.

Neymar és D. Alves talált egy zongorát – Itt az eredmény!

A Barcelona labdarúgócsapata kedd este az Arsenal vendége lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A katalánok már hétfőn megérkeztek londoni luxusszállodájukba, a The Landmark Hotelbe, ahol Dani Alves és Neymar talált egy zongorát. A brazil védőnek kétszer sem kellett mondani, azonnal dalra fakadt, és részletet adott elő az All of me című John Legend-számból, mialatt Neymar zongorán kísérte.

Neymar újabb közös évekre tett ígéretet – sajtóhír

A spanyol Cadena Cope információi szerint az FC Barcelona megegyezett Neymarral a brazil labdarúgó szerződésének meghosszabbításáról. Az új megállapodás – amelynek tervezetét Neymar aláírta – további három évre köti a csatárt a katalánokhoz. A 2021-ig szóló új szerződést minden bizonnyal júniusban írják alá az érintettek.

Neymar jelenlegi, 2018-ig érvényes szerződésének meghosszabbítása már hetek (hónapok) óta napirenden van Barcelonában. A mostani szándéknyilatkozat aláírása önmagában még nem kötelezi a brazilt semmire, de bizonyítja szándékai komolyságát. Egyben még súlytalanabbá teszi azokat a híreket, miszerint a Real Madridnál fontolgatják az elcsábítását. Neymar a közelmúltban többször utalást tett arra, hogy jól haladnak a tárgyalások, ennek most újabb fejezetéhez érkeztek el a felek. Az új szerződés természetesen új anyagi kondíciókat is biztosít a katalán csapat második legjobban fizetett labdarúgójának.

Neymart 2013-ban szerződtette a Barcelona, a brazil klasszisnak nem okozott gondot felvenni az európai ritmust, és képességeihez hűen hamar a csapat egyik meghatározó emberévé vált. Lionel Messivel és Luis Suárezzel alkotott gólerős támadótrióját a világ legjobbjának tartják. A katalánokkal nyert már BL-t, klub-vb-t, bajnokságot, spanyol Király-kupát és Szuperkupát, utóbbiból megvan az európai változata is.

La Liga: gyors gólváltás után Neymar döntött a Barca javára

A Barcelona Luis Suárez és Neymar góljával 2–1-re legyőzte a Las Palmast a La Liga 25. fordulójában, ezzel kilenc pontra növelte előnyét a vasárnap pályára lépő Atlético Madrid előtt.

A Barcelona remekül kezdett a Kanári-szigeteken, a 6. percben Andrés Iniesta kiváló ütemben ugratta ki a bal oldalon induló Jordi Albát, aki az egyedül középre érkező Luis Suárezhez passzolt. Az uruguayi a kapus mellett könnyedén lőtt a kapuba.


A Barca-vezetés rövid életű volt, Willian José négy percen belül egyenlített. Jonathan Vierától kapott parádés sarkazós passzt, és egyedül kilépve nem hibázott.

Majdnem fél órán át maradt az 1–1, Lionel Messinek ezen a délutánon nem ment úgy a játék, ahogy szokott. Ez nem is meglepő, a Las Palmas ugyanis egyike ama négy csapatnak, amely ellen játszott, de nem szerzett gólt a La Ligában – a másik három a Xerez, a Murcia és a Cádiz.

De ezért van a Barcelonának Suáreze és Neymarja is: a 39. percben a brazil lecsapott a kapusról kipattanó labdára, és a hálóba lőtt.

Willian José még a szünet előtt újabb gólt szerezhetett volna, és a Las Palmas előtt a második félidőben is adódtak lehetőségek. A Barcelona győzelme az utolsó pillanatokig veszélyben forgott, Claudio Bravo és a védelem azonban kitartott.

A Barcelona 63 ponttal áll az élen, kilenccel előzi meg az Atlético Madridot, és tízzel a Realt. A Real Madrid vasárnap 16 órától a Málaga vendége lesz, míg az Atlético a Villarrealt fogadja.

2016. február 21., vasárnap

Ronaldo elmondta, szerinte ki lehet Messi utódja

A brazil Ronaldo szerint egy játékos van a világon, aki elég jó ahhoz, hogy egy nap olyan futballista váljon belőle, mint Lionel Messi.

Lionel Messi még csak 28 esztendős, de a futballvilágban máris azt találgatják, ki lehet az a játékos, aki betölti az űrt az argentin zseni visszavonulásánál. Íme, Ronaldo válasza.

„Egyetlen futballista van a világon, akit Messi utódjaként hívhatunk, ő pedig nem más, mint Neymar. Imádom nézni, ahogy játszik. Voltak nehézségei a beilleszkedésnél Barcelonában, de ma már tisztán látszik, minden megvan benne, amivel Messi szintjére emelkedhet. Egy kicsit magamra emlékeztet…” – mondta a Calciomercatónak Ronaldo.

A trükkös büntetőnél csak Neymar csele volt lazább

Mint arról beszámoltunk, a Barcelona labdarúgócsapata 6–1-re nyert a Celta Vigo ellen a spanyol bajnokság (La Liga) 24. fordulójában. A katalánok egy pillanatra sem álltak le, Lionel Messi egy nem mindennap látható trükkös büntetővel, Neymar pedig egy zseniális csellel szórakoztatta a szurkolókat.

Barca: „Edzésen nem Suárezre játszottuk a trükkös 11-est”

Neymar, a Barcelona brazil labdarúgója elárulta, Lionel Messi Celta Vigo (6–1) ellen meghúzott trükkös tizenegyese nem hirtelen jött ötlet volt: a csapat edzésein gyakorolták, ám ezeken nem Luis Suárez volt a befejező ember... Luis Enrique, a katalán klub vezetőedzője megvédte Messi trükkös tizenegyesét.

„Korábban is gyakoroltuk már ezt a trükkös tizenegyest, de Messivel rám játszottuk ki, én voltam a befejező ember – árulta el a 24 éves Neymar. – De most Suárez közelebb volt a labdához, így ő szerzett gólt a szituációból. A barátságunk mindennél fontosabb, nem számít, hogy éppen ki talál be.”

A brazil támadó a szerződéséről is beszélt.

„A Barcelonával jelenleg is folyamatban van a szerződéshosszabbítás, ám a mostani kontraktusomból még több év hátravan, és sok minden megtörténhet.”

Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője szerint Lionel Messi nem volt arrogáns, amikor a büntetőt legurította Luis Suáreznek a Celta Vigo ellen.

„Biztosan van olyan, akinek tetszett, s van, akinek nem" – mondta a szakember a 11-esről, amelyet Messi a 81. percben végzett el, de mindenki megdöbbenésére nem a kaput célozta meg, hanem csatártársának gurította le a labdát.

Mint ismert, a mérkőzés után sasszemű rajongók kiszúrták, hogy a tizenegyesnél bemozdult a gólszerző Luis Suárez, így sokak szerint szabálytalan volt Messiék trükkje.

„Azon túl, hogy trófeákat szeretnénk elhódítani, az a célunk, hogy szórakoztassunk és látványos módon nyerjünk. Teljesen szabályos volt a büntető, Cruyff is végzett így el 11-est, mindannyian emlékezhetünk rá.”

A holland 1982-ben az Ajax színeiben legurította a labdát Jesper Olsennek, aki azonban visszapasszolt hozzá, így ő lőtt a kapuba.

„Nekem nem lenne bátorságom ehhez, mert én valószínűleg átesnék a labdán egy ilyen szituációban” – mondta Luis Enrique, hozzátéve, hogy ő a csapat edzésein rengeteg trükköt lát, így nem lepődött meg, s nem gondolja úgy, hogy bármi különös történt volna.

A trénert állítása szerint nem érte teljesen váratlanul a trükk, ám a Barca játékosai közül többeket meglepett a megoldás: „Én személy szerint nem láttam, hogy edzéseken ezt gyakorolták volna. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy előre eltervezték” – közölte Andrés Iniesta, hozzá hasonlóan Raúl Albiolnak sem volt sejtése, hogy mire készül Messi.

Neymarból nem lesz újabb Júdás – véli a klubikon

A Barcelona korábbi futballistája, Hriszto Sztoicskov nem hiszi, hogy Neymar Luís Figo nyomdokaiba lép és a katalán együttes mezét a Real Madridéra cseréli le.

A brazil támadó távozása időről időre felvetődik a nemzetközi sajtóban, és a Manchester United és a városi rivális City mellett már a királyi gárda is szóba jött újabb állomásként.

„Neymar nem lesz újabb Júdás. A Barcelonával nyer Aranylabdát” – mondta Sztoicskov az Esports Cope-nak.

Barcelona: „Ha Neymar a világ legjobbja akar lenni...”

...akkor a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelonánál kell maradnia – véli csapattársa, Javier Mascherano.

„Ha a jövőben a világ legjobbja akar lenni, akkor a Barcelona az ideális klub a számára” – mondta az argentin védő.

„Nem mindig könnyű alkalmazkodni egy csapathoz Európában, és ez sikerült neki a Barcánál. De ez csak az én véleményen, ez egy személyes döntés, amelybe nincs beleszólásom” – tette hozzá.

A brazil klasszis lehetséges távozásáról rendre felröppennek a pletykák, leggyakrabban a Manchester Uniteddel kapcsolatban, de legutóbb a városi rivális City, de még a Real Madrid is szóba jött új munkaadójaként.

Super Bowl: futball? Neymar két szóval felhúzhatta az amcsikat

Neymar, a Barcelona sztárja is szerepet kapott a Super Bowl méregdrága reklámjainak egyikében. A brazil futballista megmondta a magáét, pontosabban azt, melyik is az igazi futball.

Mint ismert, a Super Bowl szüneteiben reklámozó cégek rekordnak számító 5 millió dollárt fizettek 30 másodpercnyi reklámért, a közvetítési jogokat elnyerő CBS csatorna az első hírek szerint 375 millió dolláros bevételre számíthat a hirdetésekből.

Neymar a Taco Bell reklámjában tűnt fel, azaz foglalt állást, a labdarúgás, az „igazi futball” mellett. A támadó rövid jelenete 1.00 után látható. 

Ha már labdarúgás és Super Bowl, David Beckham és Kaká a helyszínen tekintette meg a Denver Broncos és a Carolina Panthers fináléját.

Barca: „Csak egy csapat van, amely szerződtetni tudja Neymart!”

Neymar anélkül lett a legutóbbi átigazolási időszak egyik főszereplője, hogy csapatot váltott volna. Az FC Barcelona brazil futballistáját előbb a Real Madriddal, majd nemrég a Manchester Uniteddel boronálták össze. Pedig Ronaldinho szerint nem erre kell keresni a megoldást…

Mint arról beszámoltunk, Neymar édesapja megerősítette, hogy a Manchester United tavaly nyáron világrekordnak számító, 190 millió eurós ajánlattal próbálta meg elcsábítani fiát a Barcelonából.

A brazil labdarúgó viszont boldog a katalánoknál és esze ágában sincs váltani, Ronaldinho szerint azonban van olyan csapat, amelyben el tudná képzelni honfitársát.

„Azt tanácsolnám Neymarnak, maradjon a Barcelonánál. Mind tudjuk azonban, a futball ennél jóval bonyolultabb… A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy egy nap a Manchester Cityhez szerződik. Mindenki tudja, mennyire kedveli Pep Guardiolát, többször is elmondta, szívesen játszana mellette, ráadásul ha van klub, amely meg tudja őt fizetni, az a City. Ez az egyetlen csapat, amely valóban szerződtetni tudja” – mondta a Daily Mirrornak Ronaldinho.

Megszívatták Neymart az öltözőben a születésnapján

Neymar, az FC Barcelona brazil klasszisa pénteken ünnepelte 24. születésnapját, a katalánok öltözőjében csapattársa, Rafinha pedig különleges ajándékkal készült…


Manchester United: 190 millió eurót ajánlottak Neymarért!

Neymar édesapja megerősítette, hogy a Manchester United tavaly nyáron világrekordnak számító, 190 millió eurós ajánlattal próbálta meg elcsábítani fiát a Barcelonából. A brazil labdarúgó viszont boldog a katalánoknál, és a klubjának sem állt szándékában eladni őt.

„A Manchester United volt az a csapat, amely százkilencven millió eurót ajánlott a fiamért – mondta Neymar apja, Neymar da Silva Senior az Esports Cope című rádióműsorban. – Még két évig szerződés köti a Barcelonához, a média lenyugodhat, mert a fiam boldog itt.”

A „vörös ördögök” több mint 140 millió eurót költöttek új játékosokra a 2015-ös nyári átigazolási időszakban, Neymar esetleges szerződtetése jócskán megdobta volna ezt az összeget.

Neymart minden szögből kicentizték, ebben a pózban

Neymar különleges ajándékot kap a születésnapjára. A Barcelona brazil sztárja pénteken tölti be a 24. életévét, amely alkalomból szoborban örökítik meg az alakját az Egyesült Államokban található orlandói Madame Tussauds panoptikumban.

A megörökítendő pózt maga Neymar választotta ki. „A 2014-es vb-n mutatott gólöröm volt karrierem eddigi legfontosabb pillanata. Megtiszteltetés, hogy ennek a remek szakemberekből álló csoportnak köszönhetően a múzeumba kerül a mása” – mondta Neymar.

„Neymar Madridban? Bármi megeshet, kivéve egy dolgot…”

Sergio Ramos, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol védője szerint nem elképzelhetetlen, hogy egy nap az ősi rivális FC Barcelona klasszisa, Neymar a Real mezét húzza fel. Van azonban, ami sosem történhet meg az átigazolási piacon…

Neymar Madridba szerződéséről hetek óta cikkez a spanyol sajtó, ám a játékos már többször elmondta, a pletykákkal ellentétben esze ágában sincs a riválishoz átigazolni.

„Természetesen mindannyian hallottuk a pletykákat. Nem tudom, mi lesz, nem mondhatom, hogy nincs rá esély, hiszen a futballban szinte bármi megtörténhet. Egyetlen dolog biztos, Sergio Ramos sosem igazol át a Barcelonához…” – mondta csapata sajtótájékoztatóján a spanyol hátvéd, aki hozzátette, reméli, Cristiano Ronaldo is hosszú évekig erősíti még a királyiakat.

„Elég ebből a sz*rból!” – Neymar kifakadt, felvette

Neymar, az FC Barcelona brazil futballistája megelégelte a róla szóló pletykákat, és egy videóval üzent a spanyol újságíróknak.

A katalánok klasszisát az utóbbi hetekben többször összeboronálta a spanyol sajtó az ősi rivális Real Madriddal, több lap is lehozta, a brazil már asztalhoz is ült a blancók vezetőségével, hogy a jövőjéről tárgyaljon.

Legutóbb Manolo Lama újságíró cikkezett arról, hogy Neymar egyre többet tartózkodik Madridban, és a héten is együtt vacsorázott a madridi vezetőkkel.
Ez verte ki a biztosítékot a játékosnál.

„Elég ebből a sz.rból, ideje, hogy az igazságot írjátok meg!” – reagált egy rövid Snapchat-videóban a brazil.

Boldog vagyok itt, nagyszerű a csapat, de... – Neymar

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona brazil támadója, Neymar szerint nagyon nehéz elképzelnie, hogy távozik a klubtól.

A 23 éves futballistát 2018-ig köti szerződés a klubhoz, de időről időre felvetődnek a távozásáról szóló pletykák, amelyeknek most ő is alátett kicsit, amikor azt pendítette meg, hogy szívesen játszana egy nap Pep Guardiola kezei alatt.

Ugyanakkor Neymar jelenleg épp a hosszabbításán dolgozik, melynek értelmében a belátható jövőben aligha távozik a katalánoktól.

„Nagyon boldog vagyok a Barcelonánál. Nehéz távozni innen, mert nagyszerű a város, lenyűgöző a klub és a csapattársak, akik nem e világiak. Ugyanakkor meg kell várnunk, hogyan alakulnak a dolgok" – mondta Neymar.

Én! Nem, én! Neymar és Messi „párbaja” a 90. percben

A Barcelona szerdán 3–1-re legyőzte az Athletic Bilbaót és 5–2-es összesítéssel bejutott a Király-kupa elődöntőjébe. A találkozó hajrájában, 2–1-es állásnál a katalánok két sztárja, Neymar és Messi „párbajt” indított, ki tudja szebb cselekkel az őrületbe kergetni az egyébként is kifárasztott bilbaói védőket. Szerinted melyikük nyert?

„Nem aggódom Neymar miatt, nincs oka távozni”

Jordi Mestre, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona alelnöke elmondta, nem aggódik amiatt, hogy Neymart, a klub brazil sztárját egyre gyakrabban hozzák szóba a rivális Real Madriddal.

„Nem látom okát, miért hagyná el a Barcelonát. Nem tudom, hogy a Real Madrid tényleg ajánlatot tett-e neki vagy sem, de nem lepne meg, ha egy olyan sztár után ábrándozna, mint Neymar” – idézi Mestre szavait az AS.

„Egyáltalán nem aggódom, a brazil nagyon boldognak tűnik nálunk. Trófeákat nyer, sikeres, ott volt a FIFA-Aranylabda-szavazás döntőjében is. Élvezi a játékot, úgyhogy egyáltalán nem látom okát, miért igazolna el a Barcelonától.”

Neymar bemutatta az új cipőjét, majd ezt csinálta

Az FC Barcelona labdarúgója, Neymar bemutatta, hogy a jövőben milyen cipőben lövi a gólokat. A katalánok brazil sztárja látványos mozdulattal avatta fel az őt jellemző „Ousadia Alegría” – boldogság és merészség – elnevezésű futballcipőt. Természetesen az iskolásokkal is készültek közös fotók, sőt Neymar a kézjegyét is otthagyta az iskola focipályájának a falán.


Real: dupla fizetés Neymarnak? 390 milliót szánnak rá – sajtóhír

A katalán Sport sportnapilap információja szerint a Real Madrid labdarúgócsapatának klubelnöke, Florentino Pérez nagyon komoly anyagi kötelezettséget – összességében 390 millió eurót – vállalna fel annak érdekében, hogy megszerezze a honi rivális Barcelona egyik alapemberét, Neymart.

A lap szerint Pérez már döntött: a távozó Cristiano Ronaldót a brazillal pótolja. A portugál a nyáron már 31 éves lesz, de vélhetően még egyszer jelentős összegért lehetne értékesíteni, és mintha ő sem zárkózna el a váltástól.

A madridi klubvezető a mai napig sajnálja, hogy Neymart 2013-ban elvitte előlük a Barcelona, de ha már így alakult, akkor borsot törne a katalánok orra alá. Egyik legjobbjuk megszerzése felérne Luis Figo 2000-es elhappolásával. Sőt, valószínű, hogy még túl is szárnyalná. Amennyiben az anyagi részét nézzük, úgy nagyságrendekkel.

Figóért 2000-ben 60 millió eurót fizettek a madridiak, most viszont mélyebben a zsebükbe kellene nyúlniuk, hiszen Neymar kivásárlási ára 190 millió euró. Utóbbi jól érzi magát a Barcában, ahol jó fizetése van, így Péreznek itt is rendkívül meggyőző érveket kellene felvonultatnia. A lap szerint a Real Madrid öt évre szóló szerződést kötne Neymarral, aki szezononként 35 millió (!) eurót keresne, ami a jelenlegi fizetésének csaknem a duplája.

És hogy minden flottul menjen, a Neymar ügyeiben megkerülhetetlen apuka is kapna 30 millió eurót, ha a madridi szerződés érdekében lobbizna a fiánál.

PSG: 300 millió euró a nyári bevásárlásra. Jön CR és Neymar?

A francia L'Equipe úgy tudja, hogy a PSG 300 millió euróért vásárol labdarúgókat a nyári átigazolási piacon.

Nasszer al-Kelaifi klubtulajdonos 520 millió eurós tervezett költségvetése rekordnak számít, egyben lehetővé teszi sztárjátékosok foglalkoztatását. A megszerzésükhöz pedig nem árt, hogy lekerül róluk a pénzügyi fair play szabály jelentette teher, amely a nyárig megköti a kezüket.

A PSG kimagaslik a francia mezőnyből, de a BL-ben is jelentős játékerőt képvisel. Az új igazolásokkal még markánsabb lehet a szerepvállalása. Sajtóhírek szerint a párizsiak erősítési tervei között kiemelt helyen szerepel Neymar (Barcelona), Cristiano Ronaldo (Real Madrid) és Robert Lewandowski (Bayern München) is.

2016. január 24., vasárnap

Neymar nem épült fel, egyvalami ezzel biztossá vált

A Barcelona szombaton 16 órakor a Málaga vendégeként lép pályára a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A katalánoknál a kisebb combizomsérüléssel bajlódó Neymar biztosan lemarad a találkozóról, Lionel Messi azonban felépült.

A brazil válogatott támadó alighanem elővigyázatosságból hagyja ki a mérkőzést, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bajnokság eddigi szakaszában már kapott négy sárga lapot, a Barcelona pedig a jövő hétvégén az Atlético Madriddal csap össze a bajnokságban, vagyis Neymart az eltiltás veszélye fenyegette – míg Javier Mascheranót jelenleg is fenyegeti.

Így tehát eldőlt, hogy a brazil kiválóság eltiltás miatt biztosan nem marad majd le a fővárosi csapat elleni rangadóról.

Neymar mellett az eltiltott Gerard Piqué sem lép pályára Málagában, a kisebb sérüléséből felépülő Lionel Messi és Jérémy Mathieu viszont ismét Luis Enrique rendelkezésére áll.

„Elegünk van ebből, hagyjanak minket békében élni”

Neymar édesapja tagadta a sajtóban felröppent azon híreszteléseket, miszerint a Barcelona brazil sztárja tárgyalóasztalhoz ült a Real Madriddal a január elején rendezett FIFA Aranylabda-gálán.

„A találkozó a madridiakkal butaság, egyszerű kitaláció. Ugyanabban a szállodában laktunk, ahogy a Barcelona és a Real Madrid részéről mindenki. Találkoztunk, köszöntöttük egymást, de ennél több nem történt” – idézi a katalán Mundo Deportivo Neymar édesapját.

„Én vagyok az egyetlen, aki tárgyalhat Neymar jövőjéről, senki más” – szögezte le a futballista apja, kizárva annak a lehetőségét, hogy egyes ügynökök befolyásolják fia karrierjének alakulását.

Neymart az elmúlt hetekben több pletyka is szóba hozta a Real Madriddal és a Manchester Uniteddel, de az apja szerint boldog Barcelonában.

„A fiam szerződése kettőezer-tizenkilencig szól. Boldog Barcelonában és hosszú távra tervez, a szezon végén szeretnénk pontot tenni a hosszabbítási tárgyalások végére. Elegünk van a hétről hétre felröppenő pletykákból, szeretnénk békében élni és élvezni a futballt a Barcelonában” – jelentette ki Neymar Sr..

Komolyan gondolják, és a Barca sztárjával tárgyaltak?

Január elején hatalmas port kavart az a hír, miszerint Roberto Carlos, a Real Madrid labdarúgócsapatának brazil legendája visszatér a blancókhoz, és megpróbálja meggyőzni az ősi rivális FC Barcelona klasszisát, Neymart, hogy tartson vele a spanyol fővárosba. A pletyka teljesen hihetetlennek tűnt, ám most újabb részlet szivárgott ki…

„Neymar még fiatal, biztos vagyok benne, hogy jövőre már sokkal nagyobb esélye nyílik az Aranylabdára, mint most. Viszont Lionel Messi és Cristiano Ronaldo továbbra is versenyben lesz! Ha lehetőséget kapok a Real Madridnál, mindenképpen megpróbálom rávenni, hogy a fővárosiakért elhagyja a Barcelonát” – mondta Roberto Carlos.

A brazil mondatai kiverték a biztosítékot a Barca drukkereinél, akik érthetően kétkedéssel fogadták a hírt, hogy egyik legjobbjuk az ősi riválishoz szerződik.

Bár a felvetés valóban hihetetlennek tűnt, könnyen lehet, hogy mégis van némi igazságalapja, most ugyanis az Onda Cero azt állítja, Neymar tényleg tárgyalóasztalhoz ült a blancókkal.
A spanyol rádióadónál úgy tudják, egyezségről egyelőre szó sincs, ám Neymar az Aranylabda-gálát követően valóban meghallgatta a Real Madrid vezetőségének ajánlatát.

Arról már, hogy mi volt a brazil klasszis reakciója a királyiak monológja hallatán, nincs hír...

„Messi és Neymar tartozik nekem, fizetniük kell!” – CR7

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja a Sporting Gijón 5–1-es legyőzését követően egy interjúban arról beszélt, hogy az utóbbi években közelebb került az FC Barcelona ászához, Lionel Messihez.

A portugál és az argentin kiválóság az elmúlt években gyakran összefutott az Aranylabda-gálákon, hiszen a legutóbbi nyolc trófeát kettejük között osztották ki. Ronaldo szerint szó sincs feszültségről, ha találkoznak.

„Egyértelműen közelebb kerültünk egymáshoz. Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk, de az elmúlt  években még erősödött is a kapocs kettőnk között” – nyilatkozta a riportereknek a portugál.

Messi és Ronaldo mellett januárban a brazil Neymar volt ott az Aranylabda-gála három férfi befutója között. A Real Madrid sztárja állítja, Zürichben jól jött a segítsége a két Barca-játékosnak.

„Mivel sem Messi, sem Neymar nem beszél jól angolul, a színpadon én segítettem nekik a fordításban. Később mondtam is nekik, hogy semmiképp se felejtsék el kifizetni a tolmácsolásért járó díjamat” – tette hozzá tréfásan a portugál.

Az FC Barcelona Munir és Neymar találatával legyőzte a Bilbao csapatát

A spanyol Király Kupa negyeddöntőjének első felvonásában a Barcelona idegenben 2-1-re legyőzte az Athletic Bilbao együttesét. A Messit és Suárezt is nélkülözni kényszerülő katalánok El Haddadi és Neymar találatával már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, amelyre a hazai csak a hajrában tudtak válaszolni.

A Barcelona Lionel Messit és Luis Suárezt is kénytelen volt nélkülözni az Athletic Bilbao elleni Király Kupa-negyeddöntő mérkőzésen. Az argentin klasszis sérülés miatt nem léphetett pályára, míg az uruguayi támadó eltiltását töltötte.

A katalánok ennek ellenére Munir El Haddadi 18. percben szerzett góljával hamar megszerezték a vezetést (0-1). Sőt mi több, nem kellett sokat várni az újabb találatra, a 25. percben Neymar volt eredményes (0-2).

A Barca sokáig tartotta a kétgólos előnyét, a 89. percben viszont összejött a szépítés a hazaiaknak, Aritz Aduriz talált be (1-2). A katalánok ezzel 2-1-re győztek, és nagyot léptek az elődöntő felé.

Athletic Bilbao - Barcelona 1-2 (Aduriz 89., ill. El Haddadi 18., Neymar 25.)

2016. január 17., vasárnap

Az év fotója: Messi és felesége, CR és Neymar hozta össze

Antonella Roccuzzo, Lionel Messi felesége a központi figurája annak a fotónak, amely a hétfői, zürichi Aranylabda-gálán készült. Cristiano Ronaldo köszöntötte a szemrevaló hölgyet, Messi zavart mosolya és a barcelonai csapattárs Neymar vigyázó tekintete mellett...


Aranylabda 2015: Lionel Messi ötödször az év legjobbja!

A Barcelona argentin kiválósága, Lionel Messi nyerte meg a 2015-ös Aranylabdát! Az argentin klasszis ötödször hódította el az év legjobbjának járó elismerést. A második helyen a Real Madrid klasszisa, Cristiano Ronaldo végzett, a harmadik Messi csapattársa, a brazil Neymar lett.

Ahogy arra számítani lehetett, a FIFA zürichi gáláján Lionel Messi kapta meg az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. Az argentin játékos 2009, 2010, 2011 és 2012 után ötödször hódította el a legrangosabb egyéni elismerést, rajta kívül senki sem győzött három alkalomnál többször. A Barcelonával tavaly öt trófeát (spanyol bajnokság, Király-kupa, Bajnokok Ligája, európai Szuperkupa, klubvilágbajnokság) nyerő Messi a szavazatok 41.33 százalékát gyűjtötte be, ezzel magabiztos előnnyel végzett az élen.

A második helyen a Real Madrid játékosa, a háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldo (27.76) végzett, aki meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a harmadik Neymart (7.86).

Bernd Storcknál, a magyar válogatott szövetségi kapitányánál Cristiano Ronaldo lett az első, Thomas Müllert és Lionel Messit megelőzve. Dzsudzsák Balázs az első helyre Messit tette, a másodikra C. Ronaldót, a harmadikra pedig Neymart, tehát a magyar szélső eltalálta a végső sorrendet.

A 2015-ÖS FIFA-ARANYLABDA VÉGEREDMÉNYE
1. Lionel Messi (argentin, Barcelona) 41.33 százalék
2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid) 27.76
3. Neymar (brazil, Barcelona) 7.86
4. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) 4.17
5. Luis Suárez (uruguayi, Barcelona) 3.38
6. Thomas Müller (német, Bayern München) 2.21
7. Manuel Neuer (német, Bayern München) 1.97
8. Eden Hazard (belga, Chelsea) 1.33
9. Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona) 1.24
10. Alexis Sánchez (chilei, Arsenal) 1.18

Nemzeti válogatottjuk csapatkapitányának jogán Messi, Cristiano Ronaldo és Neymar is leadta a voksát.

Messi sorrendje: Suárez, Neymar, Iniesta
CR listája: Benzema, James Rodríguez, Bale
Neymar rangsora: Messi, Suárez, Rakitic

Édes kisfia van Neymarnak - és még szerencsét is hozott neki!

Barcelona – Szerencsét hozott Neymarnak (23) a gyermeke. A Barcelona brazil focistája ugyanis 4-0-s győzelemmel zárta a Granada elleni szombati spanyol bajnokit, amelyen a kisfia, David Lucca da Silva (4) is ott volt.

A brazil csillag már a meccs előtt magával vitte a játéktérre a srácot, akinek egy nagy puszit is nyomott az arcára. Később is volt oka az örömre, hiszen a 83. percben maga is betalált, így ezúttal is tevékeny részese volt a sikernek.

Neymar a bajnoki tabellát vezető katalán csapat eddigi 44 találatából 15 gólt jegyzett, s ezzel házi gólkirály az uruguayi Luis Suárez (28) társaságában. A most triplázó argentin Lionel Messi (28) viszont még csak kilenc találatnál jár, ám hárman együtt 39 gólt jegyeznek.


Messi-parádéval lépett nagyot a Barca a továbbjutás felé

A spanyol Király Kupa nyolcaddöntőjében a Barcelona 4-1-re legyőzte az Espanyol csapatát. A hazaiak hamar hátrányba kerültek, de Lionel Messi még a szünet előtt duplázott, a fordulást követően pedig Piqué góljánál az előkészítésben is jeleskedett. A végeredményt Neymar állította be, így Luis Enrique csapata nagyot lépett a továbbjutás felé.

Nem kezdte jól a találkozót a Barcelona: a 9. percben egy eladott labdát követően kontrázhatott az Espanyol, Felipe Caicedo pedig okosan fejezte be az akciót. (0-1)

Sokat azonban nem kellett várni a válaszra, a 13. percben ugyanis Lionel Messi egy szép kiugratást követően magabiztosan lőtt a hálóba. (1-1)

A gyors gólváltás után is többnyire a Barca játéka dominált, és még az első játékrész vége előtt meg is szerezték a vezetést a hazaiak: Messi végezhetett el egy szabadrúgást körülbelül 25 méterről, és egy csodást gólt tekert a felső léc segítségével. (2-1)

A fordulást követően tovább növelte előnyét a Barcelona: Messi ezúttal az előkészítésben jeleskedett, Piqué pedig közelről a hálóba lőtt. (3-1) A találkozó végén kissé elszabadultak az indulatok, az Espanyoltól két játékost is kiállított a játékvezető. A végeredményt a 88. percben Neymar állította be (4-1), így a Barca magabiztosan várhatja a visszavágót.

A találkozón először lépett pályára a Barca két nyári szerzeménye, Arda Turan és Aleix Vidal, akik eddig a gárda átigazolásokból történő kizárása miatt nem szerepelhettek. A török játékos kezdőként kapott szerepet, míg a védő a 67. percben csereként állt be.

Barcelona - Espanyol 4-1 (Messi 13., 44., Piqué 49., Neymar 88., ill. Caicedo 9.)

Rasszista inzultus érte Neymart az Espanyol-meccsen

A barcelonai derbin gól nélküli döntetlenre végzett az Espanyol otthonában a Barcelona a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 18. fordulójában. Amikor Neymar labdához ért, a hazai drukkerek egy csoportja majomhuhogással gúnyolta. Az esetet követően Gerard Piqué ingerülten nyilatkozott csapattársa védelmében.

„Ezt nyilván meg kell majd vizsgálni, és meg kell tennünk a megfelelő intézkedéseket. Azonosítani kell őket, és egyesével ki kell tiltani az ilyen alakokat a stadionokból!" – háborgott Piqué, a Barcelona játékosa.

Neymar sarokkal, pörögve adott gólpasszt Suáreznek

A Barcelona Betis elleni 4-0-s szerdai győzelme alkalmával Luis Suárez nevéhez fűződött a leglátványosabb gól: az uruguayi második találata előtt a brazil Neymar egészen különleges mozdulattal adott gólpasszt, ha ezt szándékosan csinálta így, arra már nem is nagyon vannak jelzők. Ha nem, akkor is szép volt.

Neymar már tárgyal, de nem Guardiolával

Neymar utalt arra, hogy egyszer ő is elhagyja a Barcelonát, ​​de abban biztos, hogy nem csatlakozik Pep Guardiolához és/vagy a Manchester Cityhez.

December elején arról szóltak a hírek, hogy a Real Madrid szívesen átigazolná Neymart a Barcelonából.

A katalán Sport című újság ma megerősítette, hogy a Real Madrid továbbra is „zaklatja” Neymart a kérdéssel, és még nem adta fel a reményt, hogy megszerezze. A lap szerint Florentino Pérez a brazil „megszállottja”, az elnök állítólag rendszeresen hívogatja a Barcelona labdarúgójának édesapját.

Neymar a karácsonyi szünetet követően visszatért Spanyolországba, ahol a repülőtéren az újságírók arról faggatták, hogyan látja a jövőjét a katalán klubnál.

„Valóban új megállapodásról tárgyalunk, optimista vagyok ezzel kapcsolatban. A jövőről azonban nem tudok mit mondani, az élet hosszú. Bízom benne, hogy sikeresen megvédjük minden címünket a következő évben, és egy hatodik trófeával folytatjuk a sort” – fogalmazott Neymar.

Aki arra a pletykára is reagált, hogy ha elhagyja a Barcát, akkor csatlakozik-e Pep Guardiolához és/vagy a Manchester Cityhez. Erre határozottan kijelentette, ez nem szerepel a terveiben.